Mégsem bevállalósak a valóságshow-sok?
Hol marad a botrány a ValóVilágból?!
"Fenekem a címlapon" - szól a ValóVilág szignálja, de nagyon úgy tűnik, a korábban botrányokkal tarkított valóságshow 4. szériájában nem akarnak előkerülni azok a fenekek.
2010.11.30 15:29ma.hu / Napi ÁszMiközben több százezer forintos bírságra számíthat az RTL Klub a ValóVilág előshowja miatt, melyben Benkő Dániel a kameráktól cseppet sem zavartatva magát ledobta az alsónadrágját, a tényleges versenyzőkben nyoma sincs a korábban hangoztatott bevállalósságnak.
Bár a show erkölcsi szintjére fokozottan figyelő médiahatóság is felhívta a figyelmet, hogy a műsorral kapcsolatban a korábbiaknál szigorúbb etikai szabályozást és a közvetítésekben kiemelt fegyelmet vár el, egyelőre a szigor feleslegesnek tűnik.
Alekosz törülközővel takarja magát (Fotó: rtlmost.hu)
A lakók ugyanis a válogatókon mutatott vagánysággal szemben kifejezetten szégyenlősnek látszanak, olyannyira, hogy még a vécézés, a fürdés, de még az öltözködés is komoly problémákat okoz számukra.
Persze ezt okozhatja az új helyzet miatti feszélyezettség is, a kamerák jelenléte még idegen számukra, és a beköltözés utáni első napokban erőteljesen tudatában vannak annak, hogy itt milliók nézik minden mozdulatukat. A korábbi „bentlakásos” valóságshow-k tapasztalatai alapján ez előbb-utóbb el fog múlni, már természetessé válik a több tucatnyi rájuk szegeződő elektronikus szem, de mint a Napi Ász írja, addigra komoly egészségügyi problémákat is okozhat a gátlásosság.
Az egyik villalakó, Éva például máris anyagcsere-problémákkal küzd, Olivérnek pedig a szégyenérzet nemcsak az öltözködésben okoz gondokat, hanem merevedési nehézségei is adódtak.
Megoldást jelenthet viszont az egyik régi lakó, Ágica tanácsa, aki azt mondja, a természetesség a legfontosabb. A jelentkezők eleve tudták, mire vállalkoznak, úgyhogy miután már a villában vannak, kénytelenek megszokni az extrém helyzetet, mert aki nem elég erős, az hamar ki fog esni - fejtette ki a Napi Ásznak.
Nem ilyen életről álmodott a ValóVilág sztárja!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


