Kis híján szétszedték a rajongók!
Erik élete a No Thanx után
A szakítás mindenkit megviselt, és az sem biztos, hogy valaha színpadon láthatjuk még Eriket.
2009.10.18 09:29rtlbulvar.huA Cool délutáni műsorában a No Thanx most már csak egykori frontemberével beszélgettünk arról, miért hagyta ott az együttesét. Erik elmondta, már nyár óta érlelődött benne a gondolat, hogy távozik a bandából. Döntésének hátterében a tanulmányai, és egyéb elfoglaltságai állnak, melyek mellett nem jut elegendő ideje a zenélésre, másrészt már a stílussal és a csapat jövőbeli törekvéseivel sem tudott már azonosul.
- Most az iskolára szeretnék koncentrálni, ráadásul szakmailag volt több konfliktus is közöttünk. Nem igazán egyezett a véleményünk. A többiek a kocsmarockos irányba szerettek volna elmozdulni, én pedig a populárisabb zenére tettem le a voksomat.
Így végül a fájdalmas szétválás mellett döntöttek, ami Erik szerint mindenkit egyformán megvisel, hiszen a No Thanx mindannyiunk számára olyan, mint egy valódi kapcsolat. - Nehéz időszak ez most nekünk, de szerencsére békében váltunk el egymástól, a barátságunkat nem befolyásolta a döntése, és szeretném, ha ez így is maradna. Ami a jövőt illeti, az énekes nem tudja, mihez kezdenek nélküle a többiek, és egyelőre még a saját céljai sem tisztázódtak előtte.
Egyedül abban biztos, hogy egy ideig a tanulmányaira koncentrál, és aerobic edzőként is kipróbálja magát, de zenei törekvései pillanatnyilag nincsenek, így Oszkár feltevését sem tudta igazolni.
- Nem hiszem, hogy szólókarrierbe kezdek, de azt sem szeretném, hogy a zenélés eltűnjön az életemből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


