Kis híján szétszedték a rajongók!

Erik élete a No Thanx után

A szakítás mindenkit megviselt, és az sem biztos, hogy valaha színpadon láthatjuk még Eriket.

2009.10.18 09:29rtlbulvar.hu

A Cool délutáni műsorában a No Thanx most már csak egykori frontemberével beszélgettünk arról, miért hagyta ott az együttesét. Erik elmondta, már nyár óta érlelődött benne a gondolat, hogy távozik a bandából. Döntésének hátterében a tanulmányai, és egyéb elfoglaltságai állnak, melyek mellett nem jut elegendő ideje a zenélésre, másrészt már a stílussal és a csapat jövőbeli törekvéseivel sem tudott már azonosul.

- Most az iskolára szeretnék koncentrálni, ráadásul szakmailag volt több konfliktus is közöttünk. Nem igazán egyezett a véleményünk. A többiek a kocsmarockos irányba szerettek volna elmozdulni, én pedig a populárisabb zenére tettem le a voksomat.

Így végül a fájdalmas szétválás mellett döntöttek, ami Erik szerint mindenkit egyformán megvisel, hiszen a No Thanx mindannyiunk számára olyan, mint egy valódi kapcsolat. - Nehéz időszak ez most nekünk, de szerencsére békében váltunk el egymástól, a barátságunkat nem befolyásolta a döntése, és szeretném, ha ez így is maradna. Ami a jövőt illeti, az énekes nem tudja, mihez kezdenek nélküle a többiek, és egyelőre még a saját céljai sem tisztázódtak előtte.

Egyedül abban biztos, hogy egy ideig a tanulmányaira koncentrál, és aerobic edzőként is kipróbálja magát, de zenei törekvései pillanatnyilag nincsenek, így Oszkár feltevését sem tudta igazolni.

- Nem hiszem, hogy szólókarrierbe kezdek, de azt sem szeretném, hogy a zenélés eltűnjön az életemből.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.