Kilép a zenekarból Skrapits Erik
Miért? A No Thanx énekese drámai bejelentést tett!
Nem megy tovább a népszerű fiúzenekar Erikkel - Az énekes tegnap az egyik esti műsorban jelentette be, hogy kilép a No Thanx-ből.
2009.10.06 14:30ma.hu - Fotó: mindenkilapjaDrámai döntést hozott Skrapits Erik - A fiúzenekar sztárja úgy véli, elég volt a súrlódásokból, mely az együttes tagjai és közte már nem újkeletű dolog.
Inkább otthagyja a No Thanx-et. A zenekar többi tagját nem lepte meg Erik határozása. A fiú a hétvégi koncert után, a megbeszélésen állt eléjük és közölte döntését.
A Fókusznak az érthetően kissé szomorú frontember elmondta: úgy érzi, ennek meg kellett történnie. Nem szabad a változás útjába állni, és visszanézni sem...
Erik egyébként úgy véli, utólag nézve kissé degradáló, hogy tinizenekarnak titulálták őket.
A csapat nélküle is folytatja a zenélést. Október végéig az együttes még a régi felállás szerint koncerteznek.
Ezután azonban Skrapits Erik egészen mással fog foglalkozni. Mint a Fókuszban elmondta, személyi edző szeretne lenni.
A hétvégén már egy sportrendezvényen is részt vett kedvesével, Kisóval, ahol az aerobic-é volt a főszerep. Kisó ma már a Sport 1-en dolgozik, búvárműsorokat készít, úgy néz ki, ebben Erik is társa lesz.
Nem szorong a suli miatt a No Thanx!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


