Mióta megszületett, neki a mindene lett a kisbaba!
Hajdú Péter önzőbb volt a gyerek előtt!
A házaspár nem ért teljesen egyet abban, mikor érkezzen kistesó Noéminek. Péternek mindene a kislánya! A tévés összes szabadidejét az öt hónapos Noémivel tölti, aki mellé a büszke anyuka, Kata már szívesen látna egy kistestvért is.
2009.07.03 14:10rtlbulvar.huA házaspár az egyik napilapból értesült arról, hogy állítólag vérremenő vita van emiatt köztük.
– „ Szerintem sokkal harmonikusabb lett a kapcsolatunk. Mert én biztosan önzőbb voltam, és ugye számomra nagyon fontos a munkám, a Kata is elég akaratos teremtés, most van egy közös pont az életünkben. Tehát egymáson kívül van valaki, akit a legjobban szeretünk a világon.” – mondta Hajdú Péter.
– " Minden pletykának van valami alapja. Ennek valóban az az alapja, hogy napirenden van, a Kata most szeretné, én meg később. És ezen szoktunk élcelődni, vitatkozni, de nem vesztünk össze. Főleg nem olyan szinten, mint ahogy ezt ez az újság megírta."
– " Nem olyan nagy a különbség amin vitatkozunk, a Peti 3 évet mond, én kettőt, vagy másfelet, úgyhogy talán kompromisszumot tudunk kötni ."– tette hozzá Sarka Kata.
Péter a Noémivel kapcsolatos teendőkből lelkesen kiveszi a részét: a fürdetés minden nap az ő feladata, de az öltöztetést és a pelenkázást is szívesen vállalja. A büszke apukának, pedig felesége egy biztos társ.
– " Nekem az a legfontosabb, hogy megpróbáljam nő létemre valahogy összetartani a családot. Én nem szeretném, hogy a lányunk elvált szülők gyereke legyen, úgyhogy nekem ez a legfontosabb, hogy együtt öregedjünk meg. Azt gondolom, hogy erre születtem. Én az anyasághoz értek a legjobban eddig életemben."
A Hajdú család boldogságát úgy tűnik, hogy az újságcikkek sem árnyékolhatják be. A nagy harmóniában pedig talán az is megesik, hogy még korábbi kompromisszmot kötnek.
Sarka Kata úgy szexel, hogy csak a fantázia szab határt neki?
Kapcsolódó írások:
- Hajdú Péter dühös- Sarka Kata függővé vált!
- Hajdú Péter: Van az a pénz - de az alsónaci marad!
- Vitray Tamás volt Hajdú Péter fogorvosa!?
- Hajdú Péter: Egy anyuka nem tehet ilyet!
- Hajdú Péter: Norbinak jobb van, mint nekem, nincs mit ezen szépíteni
- Hajdú Péter: Kata, most még nem!
- Sebeők: Hajdú Péter lányokat vetkőztetett és továbbította a képeiket
- Nem semmi: Hajdú Péter alsógatyában táncolt, aztán támadott!
- Hajdú Péteréknél nem könnyű a szex
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


