Nem engedi szülni párja a fiatal anyukát
Hajdú Péter: Kata, most még nem!
Februárban jött a világra Sarka Kata és párja, Hajdú Péter első gyermeke - A csinos modell azonban akár most is bevállalná a második babát! Az Esti Frizbi sztárja nem ért vele egyet, szerinte ez rossz ötlet.
Tornóczky Anitát csak hátráltatta Hajdú Péter! 
Sarka Kata nem riad vissza attól, hogy gyermekük, a kis Noémi születése után pár hónappal ismét teherbe essen. Gyakorló szülőktől hallotta, hogy minél kevesebb a korkülönbség a két testvér között, annál egyszerűbb a mama és a papa dolga.
Hajdú Péter szerint azonban az újabb baba korai lenne - kislányuk nemsokára feláll és szaladgálni kezd, egész embert fog kívánni. A legideálisabb Péter szerint 2-3 év korkülönbség a kicsik közt. Így aztán úgy döntöttek: akkor jöjjön a gyermek, ha mindketten úgy érzik, jöhet - mondta el Kata a Napi Ásznak.
A kis Noémi február közepén látta meg a napvilágot, Sarka Kata éppen Valentin-nap környékére volt kiírva.
A csinos anyuka rendesen megszenvedett a terhességgel, hiszen nemcsak vesemedence-gyulladást kapott - ami miatt sokáig feküdnie kellett - de a szülés előtt nemsokkal beleesett az influenzába is.
Ráadásul egy zaklató, aki több ismert embernek írogatott leveleket, a Hajdú-Sarka párost sem hagyta békén. Üzeneteiben többek között azzal fenyegette őket, hogy elrabolja a leendő gyermeküket...
Sarka Kata mostanában keveset mozdul ki otthonról, igyekszik helytállni mindenben, nem szívesen megy el a baba mellől.
Segítenek a nagyszülők és délutánonként jön a bébiszitter is, ilyenkor akad egy kis szabadideje, amit azonban általában a lakás rendezgetésével tölt.
Kata elárulta: főzni és olvasgatni nemigen van ideje. Péter is sokat segít, ha otthon van. A fürdetést például örömmel vállalja magára.
A sztáranyuka diétázik is, bár szülés után csak hat kilóval volt több a kelleténél, szeretne még néhány kilót lefaragni magáról. Persze folyamatos orvosi kontroll mellett.
Kapcsolódó írások:
- Sarka Katának nehéz egyedül, de elmenni nem akar
- Sarka Kata: Már elegem van a meztelen nőkből!
- Sarka Katának trauma volt az első!
- Csalással vádolják Sarka Katáékat, a Torgyán és Fásy házaspárt
- Sarka Kata fogyással készül a műtétre
- Hoppá - Sarka Kata luxusvillát kap!
- Sarka Kata hatalmasra hízott, de már kezd fogyni!
- Sarka Katából öten is jóllakhatnak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


