Adásban döntötte ágynak Katát!
Nem semmi: Hajdú Péter alsógatyában táncolt, aztán támadott!
Nem mindennapi jelenet zajlott le Hajdú Péter és Sarka Kata közt a színpadon:az Esti Frizbi sztárja nemcsak alsónadrágban táncolt és sztriptízelt, de a magánszám után valósággal nekiesett a nejének - mindenki előtt!
2009.04.28 08:50ma.huOrszág-világ előtt sztriptízelt Sarka Kata előtt a férje a Mr. És Mrs. sztárpárshow-ban! A csábos produkciót követően pedig ágynak döntötte feleségét a közönség szeme láttára, s a két fiatal önkívületben nyalta-falta egymást a pódium közepén!
A műsorban egyébként Hajdú Péter felsőteste találtatott a legszexisebbnek, de rajta kívül persze a többi férfiúnak is meg kellett mutatnia magát. Hajdú állítólag úgy belejött a sztriptízelésbe, hogy Kata kérésére otthon is folytatni fogja előadását -adta hírül a Kiskegyed.
Sarka Kata és Hajdú Péter mostanság nehezen tud ellenállni egymásnak, hiszen kislányuk, Noémi születése óta nemigen élhettek házaséletet.
Első gyermekük február 15-én jött a világra, a boldog szülők pedig kivárták az időszakot, mely alatt nem ajánlatos a szex.
A nagy napot pedig, mikortól újra egymáséi lehettek, romantikus vacsorával ünnepelték meg.
Családapaként Hajdú Péter megfogadta, mostantól nem fog a témáról nyilatkozni.
Azt azonban nemrég a páros elárulta: bizony kislányuk mellett nem egyszerű összehozni az intim együttlétet!
Kata és Péter ugyanis most sem teszi külön szobába a kisbaba ágyát, így igencsak leleményesnek kell lenniük, ha élvezni akarják egymás társaságát...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


