Egy zsák cukrot borítottak a folyékony cementbe
Kínos baki: cementtel árasztották el a metró irányítóközpontját
Amikor a munkások észrevették a hibát, nem győztek elrohanni a szélrózsa minden irányába, hogy minél több cukrot vegyenek, az ugyanis lassítja a cement megszilárdulását és így időt nyerhettek.
2014.01.24 12:40ma.huPánikba estek a londoni munkások, amikor egy építkezés közben tévedésből az egyik metrómegálló vezérlőhelyiségébe kezdték ontani a híg cementet, ami persze azonnal el is kezdett kötni. A Warren Street és a Brixton megálló közt órákra le is állt a forgalom, míg sikerült megállítani a cement további kötését és eltávolítani a beömlött anyagot a kapcsolótáblák környékéről. A létfontosságú jelzőberendezések csak nemrég lettek felújítva, ezért ha nem sikerült volna időben közbelépni, az nemcsak a közlekedésben jelentett volna óriási fennakadásokat, hanem anyagilag is súlyos következményei lettek volna az új központ cseréjének.
A Daily Mail úgy tudja, a munkások térdig gázoltak a híg cementben, miközben próbálták elkeverni minél több cukorral az anyagot, ez ugyanis lassítja a folyamatot, amelynek során a cement felszívja a nedvességet és megköt. "Csak az egyre sűrűsödő káromkodást lehetett hallani, amikor a munkások rájöttek, hogy mi történt" - jegyezte meg az egyik bennfentes. Szerencsére sikerült néhány óra alatt elhárítani a veszélyt, az irányítóközpont is megmenekült, csak a csütörtök esti közlekedést kellett a mintegy tízezer ingázónak megoldania a Victoria vonal mentén. A tumultus ellen a rendőröket is bevetették, akik segítették az utasok hatékony átirányítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:49 Videón, ahogy szétzúzza egy izraeli tank az 'I LOVE GAZA' táblát Rafahban
- 14:31 Busz zuhant a folyóba Szentpéterváron - életeket követelt a baleset - videó
- 13:22 Ukrajna egy 'korrupt sz?rfészek' - mondta Boris Johnson volt tanácsadója
- 12:20 Újabb repülőgép-baleset árnyékolja be a Boeing vizsgálatát
- 11:36 Energiaügyi Minisztérium: hétmilliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók
- 10:35 Kajak-kenu vk - Négy magyar érem, közte egy arany szombaton délelőtt
- 9:32 Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06