Térdig ért a mocsok a házban
Hagyta éhen halni a fiát - börtön vár az alkoholista nőre
Üres pizzásdobozok, használt pelenkák és macskaürülék - a szociális munkások is alig akartak hinni a szemüknek, amikor bementek a gyermekét halálra éheztető nő lakásába.
2013.10.04 17:13ma.huBűnösnek találták és 15 év börtönre ítélték Amanda Huttont, amiért semmit sem tett az ellen, hogy négy éves kisfia a halálig éhezzen, ráadásul amikor a gyermek holttestére rátaláltak, a házban "megdöbbentő mocsok" fogadta a hatóságot. Az ítélet szerint 12 év börtön jár neki az emberölésért, amit 3 évvel megfejeltek a kegyetlensége miatt. "Úgy kell tekinteni rá, hogy veszélyt jelent minden gyermek számára, akivel a jövőben együtt élhet" - fogalmazott a bíró az ítélethirdetéskor.
A kis Hamzah Khan öt testvérét - 5-13 év közöttiek - a rendőrök térdig jártak az üres pizzásdobozokból, használt pelenkákból és macskaürülékből álló mocsokban. Úgy fogalmaztak: egy borzalmakkal teli Pandora szelencéjét nyitották ki, amikor beléptek Hutton bradfordi házába - idézte a jelentést a Metro című brit lap. Amanda Huttonnak rajtuk kívül további kettő, összesen tehát nyolc gyermeke volt, de vajmi keveset törődött velük, a vodkát úgy itta, mint más a vizet - hangzott el az ügyészek beszédében. "Többet foglalkozott az alkohollal, mint a gyermekeivel."
A 43 éves nő azt állította, hogy Hamzah "nyűgös" volt, valahányszor ételt akart neki adni és nem ette azt meg. A gyermek tetemére két évvel a halála után, múmiává aszalódva találtak rá, csontjai olyan kifejletlenek voltak, mint egy csecsemőé. A testvérei bevallották, naponta csak egyszer kaptak enni és alig tudtak sétálni. A rendőrök akkor hatoltak be a házba, amikor egy szociális munkás jelezte, hogy szerinte valami nem stimmel a házban és szinte könyörgött. A házba lépő első rendőröknek szinte felfordult a gyomruk, de félretették viszolygásukat, mikor meglátták a lépcsőkön épp felfele igyekvő két gyermeket, mindössze egy-egy piszkos pelenkát viseltek.
Hutton azzal védekezett, hogy csak fia halála után kezdett inni, de az ismerősei vallomásából kiderült, hogy évek óta küzdött az alkoholizmussal. A nő legidősebb, 24 éves fia két év felfüggesztett börtönt kapott, amiért semmit nem tett öccse halálának megakadályozására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
- 19:48 Rekordközeli számban kelnek útra az amerikaiak az Emlékezet napjának ünnepi hétvégéjén
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06