Lebeszélte az abortuszról a kamaszlányt
Újszülöttel akart kereskedni a szülészorvos
Akár börtönbe is kerülhet az az orvos, aki lebeszélte az abortuszról a nála jelentkező fiatalkorú kismamát, és rávette, hogy miután megszületett a kicsi, pénzért adja oda másnak.
2013.05.14 07:29ma.huLetartóztatták és eljárást indítottak az olasz Andrea Cozzolino nevű szülész ellen, aki néhány hónapja meggyőzött egy fiatalkorú tinédzsert, hogy ne vetesse el a magzatát, helyette hordja ki, szülje meg, majd közel 25 ezer euróért (majdnem 7,5 millió forint) adja el egy gyermektelen házaspárnak. A gyermekkereskedelem a legnagyobb titokban zajlott volna, nem a szabályos örökbefogadási procedúra útján, ha közben a fiatal kismama meg nem gondolja magát.
Az előzetes beleegyezéssel ellentétben ugyanis a lány a szülés után úgy döntött, a pénz helyett mégis inkább a gyermeket választja, csakhogy ekkor már az orvos és az új szülők nem voltak hajlandók visszaadni neki. A lány ekkor fordult a rendőrséghez - közölte az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. A rendőrség beszámolója arra nem tért ki, hogy a csecsemőkereskedelemben szintén érintett anyára és a mostohaszülőkre milyen büntetés várhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06