"Mindig három kocsival megyünk ki"
Három tűzoltóautóval mentettek egyetlen mókust
Nagy erőkkel vonultak ki brit tűzoltók egy mókus mentéséhez: három kocsival száguldottak a helyszínre. A szokatlan "felhajtást" azzal indokolták, hogy emberhez is három kocsit használnak.
2013.01.08 09:29MTIAz eset Watfordban történt. A mókust nem fáról kellett lemenekíteni, hanem vízből kisegíteni. Az állat belepottyant a város közepén lévő tóba, és képtelen volt felmászni a part meredek betonfalán. Egy idő után feladta a próbálkozást, és bevette magát a tó parányi szigetére, amely csak pár méterre van a parttól.
Járókelők riadóztatták a tűzoltókat, akik végül elfektettek két létrát a part és a sziget között, buzdítva a mókust, hogy használja hídnak. Az állat élt a lehetőséggel, és bár először megint hideg fürdőt vett, sikerült elúsznia a létrához és azon a partra szaladnia.
A tűzoltóktól megkérdezte egy helyi politikus, hogy ugyan miért kellett ekkora hűhót csapniuk egy szürkemókus megmentéséért, mire azt a választ kapta, hogy általában három autót küldenek ki, ha embert kell kimenteni vízből - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Az Amerikából importált szürkemókus amúgy nem túl népszerű brit földön, mivel miatta fogyatkozott meg drámaian a hagyományos, vörös színűek népessége, egyszerűen kiszorítja életteréből a szürke a vöröst.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


