Semmire sem emlékszik az éjszakai kalandból
Részegen, három keréken menekült a pizsamás holdkóros
Bizarr felvételeket hozott nyilvánosságra a brit rendőrség: egy térfigyelő kamera képén jól látszik, amint egy autó szikrákat szórva halad át a kereszteződésen - az egyik kereke hiányzott!
2012.07.18 15:29ma.huMegúszta a börtönt, pedig három keréken, kocsijával szikrákat hányva, és erősen ittasan vezette autóját a 28 éves Philip Dickens az éjszaka közepén a nyílt utcán. Az angliai Lincoln városában kihelyezett egyik térfigyelő kamera felvételén jól látható, amint a fiatal férfi az abroncson haladva szikrázó autóval kacsázik, láthatóan bizonytalanul, az irányítást teljesen elveszítve.
Mint a Telegraph című brit napilap megírta, a férfi hajnali 3 óra körül ült be a Seat Ibiza típusú autójába, majd több mint 11 kilométert tett meg otthonától, mire a rendőröknek sikerült őt elfogniuk. Az utolsó másfél kilométeren már csak három kereke volt, a negyediket akkor veszítette el, amikor egy falnak ütközött, de meglepő módon mégsem teljesen intett búcsút az alkotóelemnek, mert az anyósülésen ott hevert a leesett darab. A rendőrség gyanúja szerint valószínűleg az ütközés után tehette oda be Dickens vagy egy arra járó éjszakai bagoly.
A rendőrségnek akkor sikerült letartóztatnia, amikor az autóval megállt, majd tántorogva elindult az állomás felé. "Bizonytalanul állt a lábán, a szeme homályos volt és érthetetlenül motyogott" - mesélte az egyik rendőr a legelső benyomásokat az egyébként pizsamát viselő férfiről. Az alkoholszonda a megengedett 35-höz képest 55-öt mutatott, ám annak ellenére, hogy maga az érintett is beismerte a részeg és másokra is nagy veszélyt jelentő stílusú vezetést, végül mégsem ítélték el: az előzetes letartóztatást követően hazaengedték.
A férfi ugyanis bevallotta, hogy az égvilágon semmire nem emlékszik az esetből, elmondása szerint hazaért a munkából, megvacsorázott, megivott egy üveg bort, majd este 11 körül elment aludni. A következő, amire emlékszik, hogy egy mentőautóban viszik a kórházba a rendőrök.
Hogy mi okozta a különös zavart, a hatóságok nem részletezték, a most megszületett ítélet érdelmében viszont Dickens a március 10-én éjjel elkövetett többszörös szabálysértést megúszta egy 18 hónapos jogosítvány-elvétellel, valamint 12 havi közérdekű és 180 órányi társadalmi, ingyenes munkával, az ezer font költségtérítés megfizetése mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06