Krimibe illő történetre bukkant két "idegen"
600 féltestvér egyazon apától? Döbbenetes csalásra derült fény!
Látszólag idegenek, mégis kiderült, hogy féltestvérek: mindkettejüknek ugyanaz a férfi az apja, noha egyikük anyja sem feküdt le vele. Egy termékenységi kutató a saját spermáját használta fel a meddő házaspároknál.
2012.04.10 15:29ma.huAkár 600 gyereke is születhetett egy 40 éve elhunyt egykori osztrák spermadonornak, bár egyik fia szerint akár ezren is lehetnek, akiknek ugyanaz az egy férfi az apjuk. A már-már krimibe illő történet egy véletlen folytán derült ki, amikor két, egymásnak látszólag idegen férfi rájött, hogy biológiai szempontból ugyanaz az apjuk, mégpedig egy Bertold Wiesner nevű orvoskutató.
A tudós 1940 és 1960 között feleségével, Mary Bartonnal közösen vezette azt a londoni termékenységi klinikát, ahol Barry Stevens és David Gollancz édesanyja is megfordult, amikor nem sikerült természetes úton teherbe esniük. Mint kiderült, a klinika vezetője a hozzá forduló nőknek azt ígérte: a hímivarsejteket minden esetben magas intelligenciájú donortól "szerzi be", azzal azonban nem dicsekedett, hogy ez az esetek igen jelentős számában őt magát jelenti.
A klinika működése alatt csaknem ezerötszáz nőn hajtott végre sikeres lombikprogramot, de egészen a közelmúltig senki nem sejtette, hogy valójában mi folyik az intézményben. Az orvosi feljegyzéseket még a klinika bezárása után megsemmisítették, de az austriantimes.at arra nem tért ki, hogy végül hogyan sikerült lerántani a leplet az 1972-ben elhunyt orvos titkáról.
Az biztos, hogy a feleség nevét viselő Barton Klinika már működése alatt is erős vitákra adott okot, mert a vezető mindig is hangoztatta, hogy kizárólag magas intelligenciájú, különleges kiválasztáson átesett spermadonorok örökíthetik ott a génjeiket, akikből ráadásul nem volt túl sok a "névsorban".
Az egyik ilyen donor az ismert idegvegyész, Derek Richter volt, a gyanú szerint génjei mintegy száz utódban öröklődtek tovább.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


