Cirkuszi hangulatot varázsoltak a zenészek
Galéria: "Ha elmúlik karácsony" - Fergeteges Neoton-koncert
Minek ez a cirkusz? - kérdezte a Neoton Família, aztán meg is válaszolta, egy fergeteges koncert "képében". A színpadon igazi cirkuszi hangulatot teremtett a zenekar és a vendégfellépők.
Látványos színpadi show-val fűszerezték a slágereket 
Ilyenkor év vége felé nem győzzük kapkodni a fejünket, egyik koncert éri a másikat, idén sem volt ez másképp. A három naposra nyúlt hosszú hétvége után a Neoton Família "bérelte ki" a Papp László Budapest Sportarénát, ahol Minek ez a cirkusz címmel - egy korábbi nagylemezük címe után - adtak fergeteges koncertet.
A színpadot nemcsak Csepregi Éva, Végvári Ádám és az együttes többi tagja népesítette be, hanem valódi cirkuszi hangulatot varázsoltak az artisták, bohócok segítségével, sőt, még légtornászok is színesítették a képet.
A koncertélményt egy újságban még akkor is nehéz visszaadni, ha internetes lapról van szó, de a képek talán kárpótolják azokat az olvasóinkat, akik nem tudtak eljutni az eseményre. Akiknek pedig abban a szerencsében van részük, hogy ott lehettek, nekik jó lesz felidézni a legemlékezetesebb pillanatokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


