Néhány év alatt fejreálltak az álmok
Már nem izgalmas a pornó: inkább papnak állnának
Alig pár évvel ezelőtt még az amerikai férfiak leginkább pornósztárok szerettek volna lenni, most átestek a ló túlsó felére, a nagy szabadosság után jöhet a cölibátus. Vagy valami ahhoz közeli dolog.
2011.11.28 17:29ma.hu / manna.roAz állásközvetítők számára minden évben érdekes kérdés, hogy vajon milyen típusú munkákról álmodoznak az emberek, mi lesz a kelendő a következő hónapokban, ezért évről évre elvégzik az erre irányuló közvélemény-kutatásokat, mi meg évről évre meglepődünk az eredményen. A preferenciák ugyanis elképesztő változást mutatnak minden alkalommal, ezúttal annyira, hogy az igények 180 fokos fordulatot vettek.
Míg ugyanis a korábbi években igen sokan álmodoztak pornókarrierről, addig idén ez a szakma nyomtalanul eltűnt a listáról, helyette viszont csaknem minden második férfi papnak állna. A megkérdezett 2900 férfi 43 százaléka választotta volna a reverendát, 25 százalékuk szintén az egyenruha mellett tette le a voksát, de ők tüzet oltanának inkább.
A felmérésben részt vevők 18 százaléka a pszichológus pályáról álmodik, öt százalékuk írói álmokat dédelget, a tanári pályára mindössze két százalék vágyik, és csak minden századik férfi képzelte értékesítő ügynökként a jövőjét.
Kapcsolódó írások:
- Szégyelli a pornósztár: meg akart halni a szex után
- Letiltották a pasikról a pornósztárt
- Bartók és Puskás mellett hazánk büszkeségei a pornósztárok!
- Képek - Kijöttek a zsaruk: ütötte élettársa a csinos ex-pornósztárt!
- Képek - Legyőzött egy pornósztárt Sandra Bullock!
- Videóval - Nem nézhetett a fiú szemébe, mert elélvezett
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


