Csak nőkkel forgathat Yurizan Beltran
Letiltották a pasikról a pornósztárt
Beleszeretett az egyik legkeresettebb pornósztárba egy milliomos, akit a nő múltja nem zavar, de kikötötte: ezentúl legfeljebb leszbikus jeleneteket vállalhat.
2011.07.19 11:29ma.hu / manna.roMaga a pornódíva jelentette be, hogy ezentúl nem vállal heteroszexuális jeleneteket, kizárólag nőkkel bújhat ágyba, miután új szerelme jelezte: nem nézi jó szemmel, hogy más férfiakkal is szeretkezik. A 24 éves, mexikói származású Yurizan Beltrant a felnőttfilmes színészek TOP50-es listáján tartják számon, ám amikor beleszeretett egy Amerikában élő román milliomos, válaszút elé került.
Fotó: Rotharmy
A titokzatos férfiről Yurizan sem a nevét, sem a korát, sem pedig azt nem hajlandó elárulni, hogy mivel foglalkozik, csak annyit, hogy mellette rátalált a boldogságra. A férfinek azonban feltételei vannak: a nő múltján még valahogy túltette magát, ám azt mondta, féltékeny a többi férfira, aki a szerelméhez ér, még akkor is, ha ez csak a kamera előtt történik.
Szerencsére az egyáltalán nem zavarja, ha Yurizan lányokkal fekszik le, így a latin-amerikaiak egyik kedvenc pornószínésznőjének mégsem kell teljesen búcsút intenie a hírnévnek.
A fiatal XXX-sztár egy pornófilmes oldalon azt is elárulta, hogy a mexikói Cancun városában ismerkedtek meg 2008 nyarán, egy vakáció alkalmával, majd nem sokkal később Amerikában összeköltöztek. Most a nő abban bízik, hogy előbb-utóbb sikerül túllépni a féltékenységen, és újra szabad utat kap a hetero jelenetekhez is, elvégre ez hozta meg számára az igazi hírnevet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


