50 versenyzőt azonnal, 50-et később "végeztek ki"

Hirtelen halál az X-Faktor táborában: többen összeomlottak

Hirtelen halál: így nevezték maguk a mentorok is azt az eljárást, ami az X-Faktor táborának első napját jellemezte. A versenyzők egyharmadát ugyanis már a színpadról egyenesen hazafelé küldték, de estére újabb 50 fő kapott rossz hírt.

Sokan elvéreztek az X-Faktor táborában képgaléria

2011.10.02 10:45ma.hu

"Én ekkorát még nem csalódtam ebben a műsorban" - fogalmazott Geszti Péter, amikor az előválogatókban mind a négy mentort letaglózó Hajdú-ikrek a színpadra léptek a Táborban. Ráadásul az öt napig tartó második és harmadik fordulóban nem ők voltak az egyedüliek, akik miatt a mentorok úgy érezték, óriási baklövéseket követtek el pár héttel ezelőtt, amikor egy-egy énekesjelöltet továbbengedtek. Ennek ellenére még így is sokan kaptak újabb lehetőséget, persze némi fejmosás után, így hiába maradhattak versenyben, nem sok okuk volt az ünneplésre és az örömre.

Már csak azért sem, mert azok közül, akiktől nem rögtön a színpadi produkciójuk után köszöntek el az X-Faktor mentorok, egy második ritkítás után vettek búcsút, ami újabb 50 főt jelentett. A "hirtelen halál" és a lassú kivégzés után így végül már csak 50 versenyző reménykedhet abban, hogy bejut a legjobb 24-be, akik a Mentorok Házában bizonyíthatják tehetségüket és rátermettségüket.

Az énekeseket nehéz feladat várta az első napon: véletlenszerűen 3-as és 4-es csoportokba lettek osztva, sokszor olyanokkal kerültek össze, akiket még az előválogatón sem ismertek meg, mások pedig legfeljebb látásból ismerhették egymást, de éneklés közben nem találkoztak még. Egy listából kellett kiválasztaniuk egy számot, amit aztán közösen adtak elő, és minderre egyetlen éjszakájuk volt - ez alaposan meg is terhelte a legtöbb versenyzőt és több tucatnyian képtelenek voltak megbirkózni a feladattal.

Számos indulót nagy valószínűséggel tényleg csak az menthetett meg - bár a mentorok fejébe nem láthatunk bele -, hogy az első fordulóban kiugróan jól teljesített, a második, gyengébb szereplés fölött ezért átmenetileg szemet hunyt Geszti, Keresztes Ildikó, Nagy Feró és a versenyzők által legrettegettebbnek tartott Malek Miklós.

A tavalyi év nagy visszatérőin, Németh Katicán, Mazsin és Muri Enikőn eleve akkora volt a nyomás, hogy teljesítményük valahol a béka feneke alatt volt, Malek Miklós úgy fogalmazott: "mondjuk ki, ez egy kalap sz.r".

Fotó: RTL Klub/X-Faktor (A galériához KATT a képre!)


Olyan is volt, aki a színpadon kapott sírógörcsöt, holott akkor még a mentorok egy szót sem szóltak: Barna Gergő a Mad World alatt mutatott érzékenységével lenyűgözte a négy ítészt, most azonban csak a mellette álló két lánynak köszönhette, hogy a szám végéig állva tudott maradni és csak akkor tört el a mécses. Utóbb a több órája tartó feszültséggel magyarázta ezt az összeomlást, no meg azzal, hogy körülötte egymás után hullottak el a versenyzők, ő pedig mire színpadra lépett, lélekben már fel is adta az egészet.

Szerencsére mégis mindhármukat továbbengedték a mentorok, így másnap újult erővel bizonyíthatták, hogy helyük van a műsorban. De ahogy tavaly, úgy idén is sokan azzal puskázták el az esélyüket, hogy egyszerűen elfelejtették a szöveget.

A maradék 100 versenyzőt estére négy csoportba osztották, majd két csapatnak jó, kettőnek viszont lesújtó hírt vittek: csak 50-en juthattak tovább. A legnagyobb meglepetés valószínűleg a Kumich Tamás, Nánássy Tibor, Varjú René triót érhette, akik együtt léptek színpadra délután, majd este mégis az egyik kieső 25-ös csoportba kerültek.

Ám még mielőtt elhagyták volna a tábort, bőröndjeikkel együtt behívatta őt a négy mentor és különleges ajánlatot tett nekik: egyéniben a verseny számukra valóban véget ért, de hárman együtt nagyszerű dolgokra lehetnek még képesek. A fiúk nem sokat gondolkoztak, azonnal megragadták a feléjük dobott mentőövet, így ők mostantól csapatként szállhatnak versenybe.

Az pedig még ma este kiderül, hogy ki lesz az a 24, aki a mentoroknak egyenként is megmutathatja magát, mint ahogy az is most fog eldőlni, ki melyik kategóriába és melyik mentor kezei alá kerül. Addig viszont lesz még néhány idegőrlő órájuk: a színpadra most már egyedül lépnek, majd onnan úgy kell lesétálniuk, hogy a mentoroktól egyetlen értékelő szót sem kapnak, fogalmuk sem lehet róla, jó vagy rossz volt, amit csináltak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.