Kötelességet szegett: másik betöréshez sietett
Börtön vár a rendőrre: elengedte a lefülelt betörőt
Börtön vár egy rendőrnőre, aki ugyan lefülelt egy betörőt és ezzel meg is akadályozta a bűncselekményt, ám ennek ellenére mégsem állította elő a majdnem-elkövetőt.
2011.08.30 11:34ma.huAkár egy évre is lecsukhatják azt a brit rendőrnőt, aki ugyan észrevett egy épp betöréshez készülődő bűnözőt, ám a leleplezés után csak a szerszámait kobozta el és futni hagyta. Mindezt azért, mert nem volt ideje többet foglalkozni vele, egy másik hivatalos ügy miatt. Társa jelentette fel őt a feletteseinél.
A 38 éves Michele Selby épp egy bejelentett betöréshez igyekezett a járőrkocsijában, amikor az egyik kínai étteremnél gyanús férfira lett figyelmes. Bár siettek a bejelentésben szereplő helyszínre, azért arra szakított néhány percet, hogy igazoltassa a férfit, akinek a zsebéből és táskájából másodpercekkel később már csavarhúzó, pajszer, és egyéb betörőszerszámok kerültek elő.
A magyarázata igen gyengére sikerült, állítása szerint épp ajtójavításhoz készülődött, de a központtól villámgyorsan lekérdezett adatok alapján a már hatszor elítélt betörő meséje hamar megdőlt. Mivel azonban Selbynek már egyre inkább oda kellett volna érnie a másik helyszínre, és egyébként sem történt meg a bűncselekmény, úgy döntött, futni hagyja a férfit, csupán a szerszámait kobozta el, és valamivel később kidobta egy kukába.
A szabadon engedett férfival még közölte is, hogy csak azért ússza meg a letartóztatást, mert épp nem ér rá bevinni az örsre, de amikor visszatértek a kapitányságra, társa azonnal jelentette a kötelességmulasztást feletteseinek.
Noha Selby a tavaly júliusban történt eset után visszaadta jelvényét, a bíróság a most zajló perben akár egy év börtönre is ítélheti őt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


