De "hosszú még a nap"
Erősödéssel kezdhet a tőzsde Budapesten
Enyhén erősödő kezdést várnak kedden a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett szakértők.
2011.03.08 08:54MTIVarjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a nemzetközi piaci mozgások alapján kisebb erősödést vár. Az enyhén optimista hangulatot a forint erősödése és az olajár mérséklődése is alátámasztja - mondta a bróker.
Jó kilátásokról szólt Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója is. Megfordult a hangulat, amit jól mutat az, hogy minden erősödött a svájci frankkal szemben - mondta.
Ez növekvő kockázatvállalásra utal, amiből az OTP jöhet ki a legjobban. Délelőtt erősödésre számít az európai piacokhoz hasonlóan, de "hosszú még a nap" - tette hozzá.
Takács Szabolcs, a KBC Equitas Zrt. üzletfejlesztési igazgatója szerint a hétfői semleges napot követően kedden ismét nekirugaszkodhat a BUX, hogy áttörje a 23.000-es szintet, amire minden esély megvan. Az amerikai határidős és az ázsiai indexek nem állnak rosszul, így a lehetőség adott a lendület vételhez.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,52 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 22.941,41 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
A Mol ára nem változott 24.300 forintot ért, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 25 forinttal, 0,45 százalékkal 5.550 forintra csökkent, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,58 százalékkal 579 forintra erősödött, forgalma 461,6 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 120 forinttal, 0,32 százalékkal 37.795 forintra nőtt, a részvények forgalma 266,5 millió forintot ért el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


