A jelen nagy válságai meghatározók
Az ázsiai és az amerikai tőzsde is csökkenéssel kezdhet
A világ nagy tőzsdéihez hasonlóan a vezető ázsiai tőzsdeindexek alakulását is alapvetően a közel-keleti és észak-afrikai válság határozta meg, a befektetők igyekeztek profitot realizálni, és szabadulni részvényeiktől, ami miatt a mutatók meredeken estek.
2011.02.22 08:23MTITokióban a vezető tőzsdemutató, a Nikkei 1,8 százalékos gyengüléssel 10.639,78 ponton zárt. A szöuli Kospi 1,8 százalékos csökkenéssel végzett, a hongkongi Hang Seng 2,0 százalékos, a sanghaji összetett mutató 2,1 százalékos, a tajvani vezető mutató 2,4 százalékos mínuszban volt.
Az amerikai határidős indexek is lefelé indultak kedd reggel a hétfői szünnap után: a DJIA 0,86 százalékkal, az SandP 1,30 százalékkal, a Nasdaq 1,61 százalékkal esett.
Az olaj árának alakulását is a közel-keleti események befolyásolják: kedden kora reggel az északi-tengeri Brent hordónként meghaladta a 108 dollárt, a nyugati féltekén irányadó amerikai WTI ára 94 dollár közelébe emelkedett.
Az euró gyengült a dollárhoz és a jenhez képest: röviddel 8 óra előtt egy euró 1,3588 dollárt ért, hétfőn későn 1,3677-et. Egy euróért 113,23 jent adtak, míg hétfőn későn 113,72-őt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


