Zöldülünk?
Kötelező lehet a társasházakban a napkollektor
Valószínűleg kötelezővé teszik a társaságházak számára a napkollektort a használati melegvíz igény kielégítésére Bencsik Jánosnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkárának szavai szerint, amit a Napi Gazdaság idéz.
2010.12.02 07:38Napi GazdaságA Napi Gazdaság a csütörtöki számában a lap szervezésében tartott előző napi előadást ismertetve azt írja, hogy a kötelező átvételi rendszerből kikerülő kapcsolt erőművek számára átmeneti moratóriumot hirdet a kormány és az államtitkár szerint a támogatás mértékében különbség lesz a megújuló energia és a gázalapú termelés között.
A konferencián elmondta azt is az államtitkár - írja a Napi Gazdaság -, hogy "nincs olyan konkrét terv, amely szerint az államosítás lenne a megoldás azon energiaszolgáltatókkal szemben, amelyekkel nem tud megállapodni az állam, az egyetemes szolgáltatást azonban mindenképpen biztosítani kell".
A Mátrai Erőmű leállított fejlesztése és a Paksi Atomerőmű bővítése kapcsán Bencsik János úgy fogalmazott - idézi a lap -, hogy "amíg viszonylag kedvező áru, biztonságos külső források vannak, addig nem kell erőltetni a magyarországi ásványvagyon kitermelését és hasznosítását, a későbbiekben azonban - megfelelő tisztaszén-technológia esetén - ez a helyzet megváltozhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


