Saját tanyáját "borította fényárba"
Napkollektor-tolvaj akadt horogra Ópusztaszeren
Egy ismeretlen több, a buszmegállók esti és éjszakai világítását szolgáló napkollektort is ellopott Ópusztaszeren, a megszerzett eszközökkel a saját tanyáját "fényárba borító" tettest azonban a polgárőrök segítségével elfogták.
2009.10.31 15:01MTIN. Rácz Judit, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének sajtóreferense szombaton az MTI-nek elmondta, az első két lopás még október közepén történt, nem sokkal azután, hogy uniós támogatással elkészültek a falu új buszmegállói, melyek esti, éjszakai világítását napkollektorok segítségével oldották meg.
A helyi polgárőrség szinte azonnal akcióba lépett: járőrözéseik alkalmával külön figyelmet fordítottak a napkollektorok felkutatására. Eközben látóterükbe került egy helybéli lakos, de gyanújukat nem tudták bizonyítani. Tovább figyelték az illetőt, majd amikor újabb két berendezésnek "kelt lába", körbejárták a feltételezett elkövető falutól távol eső tanyáját.
Itt meglátták, hogy a tanyatulajdonos este napkollektorokkal világít, s azonnal szóltak a rendőrségnek. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a napkollektorokat szakszerűen kiszerelő ópusztaszeri férfi ellen lopás bűntettének gyanúja alapján indított eljárást a Kisteleki Rendőrkapitányság.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


