Nem konkrét és nem részletes
Jobbik: vitára is alkalmatlan a költségvetés-tervezet
A Jobbik előzetes véleménye szerint a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslat még általános vitára sem alkalmas - mondta keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Nyikos László.
2010.11.02 13:52MTIA számvevőszéki és költségvetési bizottság jobbikos elnöke indoklásként kijelentette, hogy a kormány által tíz évre előirányzott egymillió munkahely megteremtésének még az első lépéseit sem látják. Hozzátette, véleményük szerint a közszférában tervezett 25-30 ezer fős elbocsátások inkább visszalépést jelentenek.
Úgy fogalmazott, hogy az új munkahelyek megteremtésére az Új Széchényi-tervben csak remények, ígéretek vannak, de kézzelfogható megfogalmazások nincsenek. Bírálta, hogy a költségvetés nem összehasonlítható semmivel, mert csak a 2011-es évről beszél. Véleménye szerint legalább a 2009-es tényszámot és a 2010-es előirányzatot a jövő évi terv mellé kellett volna tenni.
Nyikos László úgy látja, hogy a problémát tetőzi a minisztériumok összevonása, mert a tárcák előirányzatait nem lehet összehasonlítani jogelődjeikével. Szintén problémásnak tartotta, hogy nem elég részletes a büdzsé tervezete. Szavai szerint így viszont a parlamentnek egy "biankó csekket" kellene elfogadnia. Leszögezte, hogy a kellő részletesség hiányában nem lehet érdemi vitát folytatni a tervezetről.
A sajtótájékoztatón részt vett Bertha Szilvia is, aki arról beszélt, hogy a múlt héten "ismét tanúi lehettünk, hogy hogyan próbálja a hatalmával visszaélve a Fidesz vezetése leépíteni a demokráciát és felszámolni a jogállamiságot".
Mint mondta, egy pénteken benyújtott jogszabálytervezet már "a köztisztviselők szintjén is beépíti a kormánytisztviselői réteg politikai kiszolgáltatottságát", mert közülük is bárkit, bármikor el lehet majd küldeni. Megjegyezte, hogy egyúttal a "kormány saját sleppjét" is be lehet juttatni a köztisztviselői állományba. Szerinte ezek is azt mutatják, hogy a kormányoldal hosszú távra készül berendezkedni, és ehhez "lábbal tiporja a jogállamiságot, a demokratikus intézményeket és azon dolgozik, hogy megteremtse önnön leválthatatlanságát".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


