Kiakadt az MSZP
"Példátlan az EU-ban a Fidesz által beterjesztett alkotmánymódosítás"
Az Európai Unió tagállamaiban példa nélküli a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja által kedden előterjesztett, az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő alkotmánymódosítás - állította szerdán Brüsszelben kiadott közleményében az MSZP európai parlamenti delegációja.
2010.10.27 13:16MTI"Mértékadó európai politikusok megdöbbenéssel fogadták a kezdeményezést, amely megcsúfolja a jogállamiságot, és a Fidesz korlátlan politikai hatalmának eszközévé degradálja az Alkotmányt. A Fidesz ezzel a kezdeményezéssel a pluralista demokráciákra jellemző hatalmi fékek és egyensúlyok rendszerét teljes mértékben felszámolta" - áll a közleményben.
"A magyar állampolgárok végleg kiszolgáltatottá váltak a Fidesz túlhatalmával szemben. Amennyiben a kormány a jövőben a lakosságot sújtó intézkedéseket, például gazdasági megszorításokat kezdeményez, az ellen semmilyen törvényes eszközzel nem lehet szót emelni, a kormányzati cselekvés ellenőrzésére nincs mód" - szögezte le Tabajdi Csaba, a delegáció vezetője.
A közlemény szerint "a Fidesz korábban az Alkotmánybíróság döntése nyomán a költségvetést érintő szociális népszavazással megalapozta a mostani túlhatalmát. Ezáltal megakadályozta a nagy társadalmi ellátórendszerek elkerülhetetlen reformját. A párt kétszínűségét mutatja, hogy most viszont hatalmi pozícióból korlátozza az Alkotmánybíróság hatáskörét és szűkíti a közvetlen demokratikus hatalomgyakorlás eszközeit. Kivesz a rendszerből egy megkerülhetetlenül fontos hatalmi ellensúlyt, a végső alkotmányos biztosítékot."
Az EP-delegáció "az európai normák védelmében" felszólította a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportját, hogy "haladéktalanul vonja vissza az Alkotmánybíróság felülvizsgálati jogkörét, illetve a népszavazásból kizárt témák körét érintő alkotmánymódosítást".
"Egyben felszólítjuk a Fidesz európai parlamenti képviselőit, hogy tájékoztassák otthoni képviselőtársaikat a minimális európai normákról és elvárásokról" - áll közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


