Keresik az arany középutat
Jobbik: A kormánypártok méltatlanok arra, hogy egyedül alkotmányozzanak!
A Jobbik a másik két ellenzéki erővel ellentétben továbbra is részt vesz az új alaptörvény előkészítésének folyamatában, mivel úgy ítéli meg, hogy a kormánypártok méltatlanok arra, hogy egyedül alkotmányozzanak.
2010.10.28 13:22MTIA párt képviselői erről a Jobbik-frakció csütörtöki ülése után nyilatkoztak. Balczó Zoltán alelnök elmondta: egyetértenek az arcátlan végkielégítések szigorú és visszamenő hatályú megadóztatásával, de úgy vélik, meg kell találni az ezt megengedő alkotmányos megoldást.
Az Alkotmánybíróság jogkörének rendkívüli mértékű szűkítését a Jobbik elfogadhatatlannak, a hatalmi arrogancia megnyilvánulásának tartja - közölte. Hozzátette: különbséget kell tenni a rövid idő alatt szerzett indokolatlan végkielégítések, és egy életpálya végén járó jogos illetmények között, ezért a Jobbik módosító javaslatot nyújt be a 98 százalékos különadóról szóló fideszes indítványhoz. A visszamenőleges hatályú szabály mellett Balczó Zoltán azzal érvelt, hogy "a lopott árut nem lehet megtartani".
Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke a demokráciára és a jogállamiságra mért súlyos csapásként értékelte Lázár János fideszes frakcióvezető javaslatát, hogy a népszavazási tilalom alá eső tárgykörökben az Alkotmánybíróság se hozhasson határozatot. Ugyanakkor a Jobbik az MSZP és az LMP szerinte "felelőtlen, hisztis" magatartását is elítéli.
Gyüre Csaba úgy fogalmazott: miután a másik két ellenzéki párt "kimenekült" az alkotmány-előkészítési munkából, a Jobbikra hárul a feladat, hogy megakadályozza egy "párturalmi alkotmány" elfogadását. Arra a kérdésre, hogy a Jobbik csatlakozik-e az MSZP, vagy az LMP tervezett demonstrációjához, Balczó Zoltán nemmel válaszolt. Mint mondta, a Jobbik a parlamentben kíván fellépni a Fidesz javaslatával szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06