Nem méltó mementó?
A Jobbik lebontatná az 56-os emlékművet
A Jobbik azt sürgeti, hogy távolítsák el a budapesti 56-osok terén lévő emlékművet, és állítsanak a helyére olyat, amelyet a forradalomban részt vevők elfogadnak.
2010.10.21 12:34MTI
Murányi Levente, a párt alelnöke - a Corvin közi felkelők egyike, akit 1957 februárjában, tizenhét évesen több társával együtt elfogtak, és aki ezután több mint két évet töltött börtönben - a városligeti emlékmű előtt tartott sajtótájékoztatón csütörtökön azt mondta: az alkotás sértő, a forradalom megcsúfolása.
Az országgyűlési képviselő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének tagja hozzátette: az ötvenhatosok nagy többsége így vélekedik, valamint hogy 2006-ban a Gyurcsány-kormánynak az egykori felkelők közül csak Bocskay T. Józsefet, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnökét sikerült megnyernie, hogy ott legyen az emlékmű avatásán.
A Jobbik azt javasolja: akár a korábban elvetett pályaművek valamelyikének megvalósításával "állítsanak méltó mementót a huszadik század legnagyobb szabadságharcának".
Az MTI kérdésére, hogy ehhez miért szükséges a jelenlegi emlékmű lebontása, Murányi Levente úgy felelt: azért, mert a rozsdás vasoszlopoknak semmi közük 1956-hoz. Ugyanakkor, mint mondta, nincs kifogása ellene, hogy az alkotás a fémgyűjtőknek állítson emléket.
Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi közgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta: vizsgálják annak lehetőségét, hogy az elmúlt nyolc év "kulturális és szellemi diktatúráját szimbolizáló" emlékmű helyére miként lehetséges egy másikat emelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
- 8:32 Két ember meghalt, többen megsérültek egy horvátországi buszbalesetben
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06