...mint az "átkosban"?
Államosítást követel a Jobbik
A Jobbik egyetért a PPP-programok leállításával, valamint az energiaszektor 70 milliárd forintos megterhelésével, a magánnyugdíjpénztárakat azonban szerintük államosítani kellene.
2010.10.18 15:43MTIVona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője a miniszterelnök felszólalására válaszul hétfőn a parlamentben azt mondta: a kormányfő beszédében támogatható javaslatokat hallottak, de szerinte sok a bizonytalanság és a kérdőjel is.
Kiemelte: a PPP-programok leállításával egyetértenek, "az egy szélhámosság". Hangsúlyozta azt is, az energiaszektor 70 milliárd forintos megterhelését fontos lépésnek tartja a Jobbik.
Vona Gábor szerint felmerülhet az, hogy a telekommunikációs szektor 61 milliárd forintos válságadóját a lakosságra terhelik.
Hozzátette: pártja azt javasolja, hogy a válságadóból az internetszolgáltatást vegye ki a kormány. Kijelentette: a Jobbik konkrét biztosítékot akar látni arra, hogy a kereskedelmi szektor nem terheli rá a válságadót a beszállítókra. Mint mondta, pártja azt javasolja, hogy a kereskedelmi szektorban a profit kivitelére száz százalékos különadót vessen ki az állam.
Vona Gábor felhívta a figyelmet arra, a Jobbik már januárban azt javasolta, hogy az állam nyúljon hozzá a magán-nyugdíjpénztári szektorhoz, úgy, hogy államosítja azt.
A Jobbik politikusa szólt a kormányzati kommunikációról is, ami szerinte bizonytalanságot ébreszt az emberekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


