210 diákra nincsen keret
Kikapcsolták a gázt: tanítási szünet pénzhiány miatt Vilmányban
Pénzhiány miatt rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmány általános iskolájában.
2010.10.29 08:33MTISztankai Szabolcs, a vilmányi általános iskola igazgatója az MTI-nek azt mondta: a szünetet hétfőn rendelték el, de a szülőket már a múlt héten értesítették.
A gázt - még májusban - kikapcsolta a szolgáltató a kifizetetlen számlák miatt, az idei tanévben pedig eddig tudtak tanítani.
Az időjárás így engedte, eddig is a pedagógusok és a gyerekek rétegesen öltözve, olykor dzsekiben, kabátban vettek részt az órákon - fűzte hozzá.
A tantermekben jelenleg 10-14 fok van. A kimaradt időt szombati tanítási napok beiktatásával pótolják majd, illetve a téli- és a tavaszi szünet terhére is lehet számítani egy-egy napot.
Az igazgató nem tudta megmondani, hogy mikor lehet vége a kényszerszünetnek, és mikor tanulhat újra a 210 diák.

Melegh Károly független polgármester közölte: több millió forintos a tartozásuk a gázszolgáltató felé, számlájukra a Magyar Államkincstár is inkasszót tett.
Újonnan megválasztott polgármesterként azonban ennek okát még nem ismeri.
Ez azt jelenti, hogy nemcsak az iskola működtetésére nincs pénz, de az önkormányzati járműveket sem tudják üzemanyaggal feltölteni és nincs papír a polgármesteri hivatal nyomtatóiban sem.
Hozzátette: egyetlen lehetőségük, ha forráshoz jutnak a működésképtelenné vált önkormányzatok számára kiírt pályázaton.
Az állami normatíva az egyetlen bevételük, a helyi adók mértéke elenyésző, így az iskola is akkor indulhat újra, ha lesz rá pénz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


