Oscar-díj jelölt alkotásokat is megnézhetnek
Kiskakas - Animációs filmnapok 16 iskola anyagából Budapesten
Kilenc ország tizenhat animációs iskolájának anyagából, többek között Oscar-jelölt alkotásokból válogat a III. Kiskakas Nemzetközi Animációs Filmnapok október 21. és 23. között a budapesti KINO moziban, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rendezésében - tájékoztatta az MTI-t a filmszínház.
2010.10.16 10:12MTI - Fotó: kiskakas.huA közlemény szerint a 2002 és 2003 után harmadik alkalommal jelentkező Kiskakas célja, hogy Európa legnevesebb animációs iskoláit bemutatva a hazai közönség és a szakma számára elhozza a nemzetközi kortárs animáció értékes alkotásait.

Mint a szervezők emlékeztetnek, a "digitális mozgóképkorszak" beköszöntével a számítógépes alkalmazások elterjedése lényegesen megkönnyíti az animációs produkciók készítését a kisebb műhelyek, stúdiók számára is.
Ennek köszönhetően az utóbbi évtizedben a nemzetközi animációs élet katalizátorává az oktatási műhelyek váltak; a fesztivál vetítési programja egy-egy ilyen műhely alkotásait mutatja be.
A háromnapos rendezvény során délutánonként és esténként vetítések, délelőtt szakmai előadások, szimpóziumok, bemutatók várják a közönséget, külföldi vendégek és a szakma hazai képviselőinek részvételével.
A szervezők közleménye kiemeli az animációs iskolákat bemutató prezentációkat, melyek számos műhelytitkokba avatják majd be a nézőket. A fesztivál részletes programját a www.kiskakas.hu internetes oldalon találhatják meg az érdeklődők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


