Áll a vasút, szív a Máv

Kétmilliós közbeszerzési bírság a MÁV Zrt.-nek

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a MÁV Zrt. "Távközlési üzemeltetés támogató rendszer kialakítása" című tenderének lezáró döntését, és 2 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt - az eredmény a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

2010.03.08 15:55MTI

A kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzéssel a MÁV szoftver licencet és hozzá kapcsolódó szolgáltatást kívánt vásárolni. Az első szakasz végén 5 jelentkezőt választott ki, akikkel az első fordulóban külön-külön tárgyalt a műszaki tartalomról, majd a második fordulóban közösen az árról. 

A végén az lett a győztes, aki az összességében legelőnyösebb ajánlatot adta. A végeredmény úgy jött ki, hogy a rész-szempontokat pontozta az ajánlatkérő, majd a pontszámokat beszorozta a hozzájuk rendelt súlyszámmal.
 
Az lett a nyertes, aki a legnagyobb - a súlyszámokkal korrigált - pontszámot érte el. A MÁV Zrt. a NETvisor Zrt.-t hirdette ki nyertesnek, aki 350 millió forintos ajánlati árat adott meg. A nyertes összpontszáma 1.136,1 volt, a második legkedvezőbb ajánlatot tett céget viszont nem nevezte meg az ajánlatkérő. A 1.118,4 pontot elért Fornax Zrt. az értékelést nem fogadta el, és miután áttanulmányozta a nyertes ajánlatot, a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult.
 
A KDB - ideiglenes intézkedésként - megtiltotta a szerződéskötést a nyertessel. A NETvisor Zrt. a saját fejlesztésű NETinv nevű szoftverével pályázott, amelyről azt állította, hogy "dobozos termék", ami azt jelenti, hogy kész, és azonnal használható. Ezzel szemben az ajánlatkérő előre közölte, hogy a saját fejlesztésű szoftvert úgy fogja fel, mint amely még fejlesztésre szorul, így kevesebb pontot kap, mint a valóban kész termék. Ennek ellenére a NETinv a késztermékre járó, magasabb pontszámot kapta az értékeléskor. A nyertes cég a jogorvoslati eljárásban becsatolta az Invitel Távközlési Zrt., valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kiadott referencia nyilatkozatot. Mindkét cég használta a NETinv szoftvert. A hivatal - a Fornax Zrt. kérdésére - közölte, hogy a szoftvert 7 millió 950 ezer forintért vásárolta.
 
A KDB azért marasztalta el az ajánlatkérőt, mivel az nem tartotta magát - az általa vállalt - értékelési szempontokhoz. Előre közölte, hogy ha az ajánlott szoftver bármely alrendszere saját fejlesztésű, azért kevesebb pont jár, hiába elégíti ki egyébként a kért követelményeket. A határozat megjegyzi, hogy az ajánlatkérő bemutatót kérhetett volna a NETinv szoftverről, amelynek eredményeképpen meggyőződhetett volna arról, hogy fejlesztés nélkül is ellátja a szükséges funkciókat. A nyertes ajánlat - mint a KDB megállapította - továbbra is érvényes, viszont jogszerűen újra kell értékelni, hogy megállapítható legyen a nyertes cég. 

A 2 millió forintos bírság kiszabásakor a MÁV Zrt. terhére írta a KDB, hogy korábban többször követett el - bírsággal sújtott - közbeszerzési jogsértést, javára szólt viszont az, hogy nem kötötte meg a nyertessel a szerződést, tehát a jogsértés reparálható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.