Drasztikusan nőtt a munkanélküliek száma
Fidesz: Politikai fordulat kell a munkahelyek megőrzéséhez!
A Fidesz politikai fordulattal védené a munkahelyeket a szocialistáktól, szerintük így fékezhető lenne a munkanélküliség terjedése- áll a Fidesz sajtóközleményében.
2010.02.04 13:18ma.huCser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője a csütörtökön nyilvánosságra hozott foglalkoztatási adatokat kapcsán elmondta: újabb negatív rekordot állított fel a munkanélküliség. Egy hónap alatt 48.500-al nőtt a munkát keresők száma, így 653 ezren vannak immáron állás nélkül. Szerinte az MSZP elhibázott gazdaságpolitikája tehető felelőssé a siralmas adatokért, mindez megfékezéséért politikai fordulatra van szüksége az országnak.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt adatokból kiderül: a januári munkaerő-piaci adatok szerint stagnál, azaz nem csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. A januári zárónapon 653 ezren voltak munka nélkül. Ez az adat 48.500-al több, mint decemberben, azaz 8 százalékkal nőtt ismét az állást keresők száma (az előző év azonos hónapjához képest 28,3 százalékos volt, ami a néhány hónapja tartó mérséklődő növekedési ütem után ismét gyorsulást jelez).
A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya januárban 14,9 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 9,7 százalék volt. A munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált legfrissebb adata 10,5 százalék, ami a munkaerő-felmérésből a 2009. negyedik negyedévre, a 15–74 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja.
Kapcsolódó írások:
- A munkanélküliség 10,5 százalékon stagnált
- Győztek: csúcsot döntött a munkanélküliség Szabolcsban
- A munkanélküliség gerjeszti a bűnözés
- Fidesz: az MSZP-kormány a felelős a munkanélküliség növekedéséért
- Két százalékkal nőtt a munkanélküliek száma Zalában
- Fenyegető munkanélküliség - Kinek van félnivalója?
- A munkanélküliségi ráta emelkedése nem magyar sajátosság
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


