420 millió - szellőző cipőkért
Fidesz: az MSZP-kormány a felelős a munkanélküliség növekedéséért
Az MSZP-kormány a felelős a munkanélküliség növekedéséért, hiszen a szocialisták alkalmatlan intézkedéseikkel rendre félrekezelik a válságot - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel
2010.01.16 09:55MTIA politikus szerint ezt az is bizonyítja, hogy sajtóhírek szerint mindössze egyetlen magyar cégnek ítélt meg tavaly egyedi állami támogatást a kormány, "ám a 420 millió forintot egy olyan - "szellőző cipőket" előállítani szándékozó - vállalkozás kapta, amelynek sem gyára, sem alkalmazottja nincsen".
Cser-Palkovics András közleményében azt írta, a szocialisták alkalmatlan intézkedéseikkel félrekezelik a válságot, "ezért van most évtizedes csúcson a munkanélküliség, a hivatalos adatok szerint is 600 ezer fölött van az állástalanok száma, ami a valóságban több százezerrel magasabb is lehet".
Minden régióban jelentősen nőtt a munkanélküliség, és ez a tendencia még a kormány bevallása szerint is tovább romlik majd. Ez a csaknem félmilliárd forint is sokkal jobb helyen lett volna valóban működő magyar vállalkozásoknál, munkaadóknál - tette hozzá.
Megjegyezte: a következő kormány szakít a Gyurcsány-korszak sikertelenségével, és a munkahelyteremtés kormánya lesz. Tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozását vállaljuk - írta.
A Magyar Nemzet szombaton számolt be arról, hogy egy bonyhádi cég cipőgyártásra kapott 420 millió forintot, és bár az egyedi kormánydöntéssel meghozott támogatásról még tavaly májusban írták alá a szerződést, azóta "egy kapavágás sem történt, sőt a gyártás tervezett helyszínét más célokra értékesítették".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


