Becsődölt volna Magyarország?
Demján szerint az országot a válság mentette meg a csődtől
Ha nem jön a világválság, meglehet becsődöl az ország, Magyarországot a válság mentette meg a teljes összeomlástól - idézte Demján Sándor nagyvállalkozót hétfői számában a Vas Népe.
2009.11.23 09:07Vas NépeDemján Sándor szerint megijedt a világ, s hogy ne legyen államcsőd, kinyílt az IMF bukszája, és hozzáférhetővé váltak az uniós források. A kormány ügyesen tárgyalt és ezzel megmentették az országot - mondta a lapnak. Hozzátette: most azon kell dolgozni, hogy visszafizessük a pénzt, ehhez azonban termelni kell és reformok szükségesek.
A legfontosabbnak a torz foglalkoztatási szerkezet megváltoztatását nevezte. Úgy vélte, másfél millió ember közvetlen termelőmunkájára lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország ne legyen válságban, most azonban mindössze félmillió ember végez tényleges fizikai munkát. A nagyvállalkozó szerint a foglalkoztatás javítására integrált állami vállalatokat kell alapítani.
Demján Sándor szerint szükség van a szakmunkásképzés fejlesztésére is, de amíg nem történik foglalkoztatási szerkezetváltás, addig vendégmunkásokkal kell pótolni a hiányzó szakembereket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


