Fájdalmas, de szükséges változtatás
Demján: Magyarország reformok nélkül nem fog kilábalni a mostani helyzetből
Magyarország reformok nélkül nem fog kilábalni mostani nehéz helyzetéből, a változtatás pedig mindenkinek fájni fog - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
2008.11.03 09:27MTIUtalt arra: már a korábbi években is hangoztatta, hogy reformok végrehajtása nélkül Magyarország tíz évig Európa legszegényebb országa lesz. Demján Sándor szerint ez a tíz év mostanra tizenötre emelkedett, és ha nem lesznek reformok, akkor tovább nőhet. A szociális rendszer átalakításával kapcsolatban elmondta, hogy a valóban rászorulókat kell támogatni.
Demján Sándor szerint a szükséges reformokban meg kell egyezni. Ki kell dolgozni Magyarország számára egy olyan, közmegegyezésen alapuló programot, mint amilyet az írek, illetve a finnek csináltak. Az akkor fájdalmas volt számukra, de az eredmény őket igazolta - jegyezte meg.
Az euróval kapcsolatban Demján Sándor úgy vélekedett, ha most lenne euró, akkor az ország kevésbé lenne sebezhető. Ha a politikusok nem osztogatottak volna szét mindent a korábbi években, akkor a környezetünkben lévő más országhoz hasonló fejlődéssel, reformok végrehajtásával Magyarország bent lenne az eurózónában - mondta a VOSZ ügyvezető elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


