Új értéket mindössze félmillió ember állít elő
Demján Sándor: torzszülött a foglalkoztatás és a termelés konstrukciója
Demján Sándor szerint Magyarország alapvető hibája, hogy torzszülött a foglalkoztatás és a termelés konstrukciója, jelenleg új értéket mindössze félmillió ember állít elő.
2008.11.13 11:54MTIA Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke csütörtökön a gazdasági csúcson hangsúlyozta, hogy a termelésre, az új érték előállításra kell koncentrálni. Hozzátette: Magyarországon legalább egymillió embernek kell termelést végeznie, ezt úgy is el lehet érni, hogy az állam uniós forrásokkal, program indításával ösztönzi az új érték termelését.
Demján Sándor szerint a nemzeti csúcs is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország elkerülte a pénzügyi válságot. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a csőd bármikor bekövetkezhet. Hangsúlyozta: nem szabad ismét elkövetni azt az alapvető hibát, hogy a csökkenő nemzeti teljesítmény mellett hitelből próbálja az ország a béreket, a jóléti kiadásokat finanszírozni.
A VOSZ ügyvezető elnöke szerint az első számú prioritás most a likviditás. A bankállamosítással óvatosan kell bánni, a jegybank vagy az állam teremtsen forrást, állapodjon meg a külföldi anyabankokkal a finanszírozás szintjéről. A reformokról szólva elmondta: átfogó, az egész országot megváltoztató változtatást kell végrehajtani, nem pedig egy-egy elemet kiragadni. Bízik abban, hogy a reformok ügyében politikai konszenzus alakul ki - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


