Turizmus
Országos bor roadshow indult
Országos bor roadshow-t indított a magyar bor márkakoncepció bemutatására a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
2019.05.20 16:52ma.huNémeth Anna, az MTÜ vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, az országos előadássorozat első állomásán felidézte: a turisztikai ügynökség szakmai szervezetekkel együttműködve elkészítette a magyar bor új márkakoncepcióját. A létrejött rendszer megalkotásában részt vett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), az Agrárminisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, és meghatározó gasztronómiai szervezetek.
Kialakították magyar bor egységes arculatát, üzeneti rendszerét, amelynek mentén folyamatosan építik a magyar bor stílusát alakító márkaelemeket. A borágazat helyzetének javítása és fenntartható növekedésének érdekében az MTÜ víziója az volt, hogy a magyar bor egyedi és megkülönböztethető kategóriává váljon, értéke növekedjen és általa erősödjön az országmárka - mondta Németh Anna.
Gál Zsombor, az MTÜ bormarketingért felelős szakértője elmondta: az országos bor roadshow célja, hogy a magyar borágazatban dolgozó szakembereknek bemutassák a koncepciót. Szeretnék elérni, hogy minden magyar borászat regisztráljon a tervek szerint a nyáron induló bor.hu portálon. Ez a portál a kulcsa a hatékony megjelenéseknek, és az azonnali kommunikációnak - mondta. Az egységes, "Magyar bor - Személyesen" üzenetrendszert és a nyáron induló bor.hu egységes borászati webportált az MTÜ országos előadássorozaton népszerűsíti.
Ipacs Géza arculati tervező a koncepciót bemutatva ismertette: annak egyik eleme a logó, amelynek középpontjában a személyesség üzenete van, a piros-fehér-zöld ikon alatt "Magyar Bor személyesen" felirattal.
Németh Anna szerint az idén létrejött új bormárka képviseli a magyar borkultúra változatosságát, és egységbe szervezi a magyar bor kommunikációját, hogy mind a belföldi, mind a külföldi fogyasztók számára megismerhetővé váljanak a magyar bor és a borászatok értékei, és ezek által is még több embert a magyarországi borvidékek felfedezésére inspiráljon. A nyáron további öt borrégióba viszik el a rendezvénysorozatot, hogy a helyi termelők, gasztro- és turisztikai szakemberek is személyesen megismerjék a marketingkoncepciót.
Az MTÜ közleménye szerint a nyáron induló www.bor.hu feladata lesz, hogy a borturistáknak, érdeklődőknek szakmailag lektorált felületet biztosítson, amin keresztül tiszta képet kaphatnak a magyar borról, borvidékekről, borászatokról. A weboldal része lesz egy intelligens borászatkereső.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


