Gazdaság
Átadták a Magyar Turizmus Minőségi Díjakat
Huszonnyolc szálloda és tizenegy étterem kapott Magyar Turizmus Minőségi Díjat a 2018-as pályázaton, velük együtt már 104 szolgáltató, köztük 75 szálloda és 29 étterem jogosult a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által alapított védjegy használatára.
2019.04.24 00:30ma.huSzabó Áron, az MTÜ szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója kedden Budapesten a díjátadó ünnepségen elmondta, a tavalyi pályázatra rekord számú, 41 szolgáltató jelentkezett, a 2018-as év pedig az egész turizmust tekintve is rekordévnek számított.
Az MTÜ tájékoztatása szerint a magyar kereskedelmi szálláshelyeknek tavaly 12,5 millió vendégük volt, a vendégéjszakák száma pedig csaknem elérte a 31 milliót.
Az igazgató megjegyezte, az idén újragondolják és átalakítják a díjat, a pályázatban nagy hangsúlyt kap majd az élményalapú turizmus.
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta, míg korábban a külföldi turisták gyakran azért látogattak el Magyarországra, mert itt szerintük minden olcsó, ma már azért választják úti céljuknak az országot, mert az itt elérhető szolgáltatások, az itt található szállodák és éttermek minőséget képviselnek. Ebben a szemléletformálásban pedig nagy szerepe volt a Magyar Turizmus Minőségi Díjnak is.
A Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázatot 2006 óta, évente hirdeti meg az MTÜ. A díj három évig érvényes, nyertese ez idő alatt jogosult a Q-logó, és a cím használatára. Az érvényességi idő alatt a díjazottaknál bármikor végezhetnek utóellenőrzést, indokolt esetben a díj vissza is vonható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


