Turizmus
Meghirdették az Év ökoturisztikai élménye pályázatot
Szeptember 1-ig jelentkezhetnek az intézmények és programszervezők az Év ökoturisztikai élménye című, pénteken meghirdetett pályázatra.
2019.04.27 00:30ma.huA Magyar Turisztikai Ügynökség programigazgatója pénteken Budapesten, a pályázat meghirdetésén ismertette, hogy a jelentkezéseket kétkörös eljárásban bírálják el, a második fordulóba jutó pályázatokat helyszíni szemlén értékelik. Gönczi Tibor a bírálat legfőbb szempontjai közül kiemelte természetközeliséget, digitális és a családbarát elemeket. Újdonság, hogy a legjobb ökoturisztikai élménynek járó szakmai díj idén közönségdíjat is osztanak a beérkező szavazatok alapján, indokolt esetben pedig különdíjat is megítélnek. A nyertes Az év ökoturisztikai élménye címet fogja viselni.
Az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a pályázat jelentőségét a természetközeli szabadidős programok egyre nagyobb népszerűségével indokolta. Balczó Bertalan hozzátette, hogy a felmérések szerint egy évtized alatt 60 százalékról 90 százalékra nőtt a rendszeresen túrázók aránya, a megkérdezettek 80 százaléka pedig nagyobb távolságot is megtesz, hogy nemzeti parkokat, barlangokat, tájházakat látogathasson, szervezett kirándulásokon vagy más ökoturisztikai programokban vehessen részt.
A természeti értékek bemutatásának jelentőségét felismerték a szolgáltatók, köztük a csaknem 700 ökoturisztikai létesítmény felét működtető nemzeti parki igazgatóságok is, hiszen a közvetlen megismerés megkönnyíti a személyes kötődést és a természetvédelem iránti elköteleződést - hangsúlyozta.
Balczó Bertalan azt várja a pályázattól, hogy - hasonlóan az előző évekhez - új ökoturisztikai ötletekkel, tapasztalatokkal és jó gyakorlatokkal ismertetik meg az érdeklődőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


