Súlyos szabálytalanságokat tártak fel
Tisza Takarékszövetkezet: jövőhét elején kezdődhet a betétesek kártalanítása
A Tisza Takarékszövetkezetnél korábban lefolytatott szakértői vizsgálat súlyos működési szabálytalanságokat tárt fel, és ezek komoly veszélyt jelentettek mindazokra, akik anyagi erőforrásaikat a pénzintézet gondjaira bízták.
2014.12.10 19:13MTIA jövő hét elején megkezdődhet a tiszaföldvári Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása - egyebek között ezt tartalmazza az a válaszlevél, amelyet Lázár János írt Boldog Istvánnak, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének.
A válaszlevél előzménye, hogy Boldog István írásban fordult segítségért a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, hogy a tiszaföldvári Tisza Takarékszövetkezet működésének felfüggesztése miatt bajba jutott betétesek minél hamarabb megkaphassák a pénzintézetben tartott pénzüket.
Lázár János az MTI-hez is eljuttatott válaszlevélben azt írja: kedden azonnali egyeztetést hívott össze az érintett állami szervek vezetőivel a betétesek lehető leggyorsabb kártalanítása érdekében. A megbeszélésen a Miniszterelnökség szakállamtitkársága, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzetgazdasági Minisztérium illetve az Országos Betétbiztosítási Alap olyan sürgősségi megoldást dolgozott ki, amelynek köszönhetően a Tisza Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása már a jövő hét elején megkezdődhet, így a Tiszazugban élő polgárok még karácsony előtt hozzájuthatnak jogos követeléseikhez.
A miniszter válaszában arra is kitér, hogy a Tisza Takarékszövetkezetnél korábban lefolytatott szakértői vizsgálat súlyos működési szabálytalanságokat tárt fel, és ezek komoly veszélyt jelentettek mindazokra, akik anyagi erőforrásaikat a pénzintézet gondjaira bízták.
A Tisza Takarékszövetkezet korábbi vezetése a válaszlevél szerint nemcsak törvényt sértett, hanem saját tagságát is félrevezette. Számviteli trükkök sorozatát vetették be a 2013-as mérlegadatok kozmetikázására, mialatt a pénzintézet súlyosodó tőkeproblémái fizetőképességét veszélyeztették.
A kilátástalan állapotot nem könnyítette meg, hogy míg több mint 10 ezer betétes helyzete vált bizonytalanná, a korábbi elnök-ügyvezető 52 millió forintos végkielégítést vett fel - írta a miniszter.
Magyarország kormánya nem hagyja cserben a Jász-Nagykun-Szolnok megyében, döntően a Tiszazugban élő polgárokat, és nem engedi, hogy egy takarékszövetkezet vezetőinek felelőtlen tevékenysége miatt családok ezreinek napi megélhetése veszélybe kerüljön - fogalmazott Lázár János a képviselőnek küldött válaszlevelében.
A Magyar Nemzeti Bank múlt pénteken közölte, hogy visszavonta a Tisza Takarékszövetkezet működési engedélyét, miután a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül a pénzintézetet.
A takarékszövetkezetnél meglévő betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabályok adta határidőn belül 100 ezer eurós összeghatárig (több mint 30 millió forintig) kártalanítja.
A betéteseknek egyelőre nincs teendőjük, az OBA tájékoztatást nyújt majd a kifizetésekről - közölte a jegybank. Az MNB tájékoztatása szerint a Takarékbank Zrt. vizsgálata olyan súlyos hiányosságokat tárt fel a takarékszövetkezetnél, hogy az SZHISZ a betétesek biztonsága érdekében kizárta integrációs rendszeréből.
A takaréknak a szeptember végi adatok szerint 10 860 betétese van, működési területe jellemzően Jász-Nagykun-Szolnok megye és környéke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06