Takarékszövetkezetek
Tiszatenyő önkormányzata fizetésképtelenné vált
Tiszatenyő önkormányzata gyakorlatilag fizetésképtelenné vált a tiszaföldvári Tisza Takarékszövetkezet működésének felfüggesztése miatt, miután ez a pénzintézet a több mint 1600 lelket számláló település számlavezetője.
2014.12.10 17:12MTIA faluban azonban nem állt meg élet, mert néhány beszállító továbbra is vállalta a legfontosabb egységek ellátását - közölte Kazinczi István (Fidesz) polgármester szerdán az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint az elmúlt hét végén 180 közmunkás és 20 hivatali dolgozó pénzének utalására adtak megbízást a takarékszövetkezetnek az önkormányzat számlájáról, de az emberek már nem jutottak hozzá a várt összeghez.
"Bent ragadt" a pénzintézetnél az a 16 millió forint, amit a Belügyminisztériumtól forráskiegészítésül kaptak, és különböző számlákat egyenlítettek volna ki belőle.
Emellett Tiszatenyő látja el az egyik térségben folyó ivóvízminőség-fejlesztő projektben a pénzügyi gesztor szerepét, és több tízmillió forintot terveztek átutalni a fejlesztést irányító társuláshoz - tette hozzá.
Kazinczi István kitért arra, hogy a korábbi jó kapcsolat alapján a beszállítók megértik az önkormányzat hirtelen jött fizetési nehézségeit, így a későbbi fizetés mellett is vállalták a 1000 adagos közkonyha élelmiszerrel való ellátását, az állattenyésztő telepre a takarmány biztosítását, és helyi tüzépes is biztosítja a téli tüzelőanyagot a rászorulóknak.
Mindeközben segítséget kérő levelet írt a térség országgyűlési képviselőjének, a megyei kormánymegbízottnak, a megyei önkormányzat elnökének, a belügyi tárcának - mondta Kazinczi István, megjegyezve: központi engedély nélkül hitelt sem vehetnek fel.
A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt héten pénteken közölte, hogy visszavonta a Tisza Takarékszövetkezet működési engedélyét, miután a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül a pénzintézetet.
A takarékszövetkezetnél meglévő betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabályok adta határidőn belül 100 ezer eurós összeghatárig (több mint 30 millió forintig) kártalanítja. A betéteseknek egyelőre nincs teendőjük, az OBA tájékoztatást nyújt majd a kifizetésekről.
A jegybank közölte azt is: a Takarékbank Zrt. vizsgálata olyan súlyos hiányosságokat tárt fel a takarékszövetkezetnél, hogy az SZHISZ a betétesek biztonsága érdekében kizárta integrációs rendszeréből. A takaréknak a szeptember végi adatok szerint 10 860 betétese van, működési területe jellemzően Jász-Nagykun-Szolnok megye és környéke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06