Meggyengülne az eurózóna, ha Athén kilépne?
Merkel ragaszkodik Görögországhoz
Angela Merkel szerint hatalmas politikai hiba lenne hagyni, hogy az adósságválsággal küzdő Görögország elhagyja az eurózónát.
2012.03.26 10:53MTIA német kancellár a BBC online összefoglalója szerint elmondta, hogy Németország mindent meg fog tenni az eurózóna egyben tartásáért. Arra a kérdésre, hogy milyennek látja Görörszág jövőjét, Merkel úgy fogalmazott; Athén többször kifejtette, hogy a valutaövezetben akar maradni, amely Merkel szerint "hihetetlenül meggyengülne" a görögök kilépésével. Merkel szerint éppen ezért őszintén közölni fogják Athénnal, hogy amennyiben maradni akar, "meg kell csinálnia a házifeladatát", s cserébe a közösség mindig támogatni fogja.
Az Európai Unió pénzügyminiszterei egyébként nemrég hagyták jóvá a Görögországnak szánt második, 130 milliárd eurós mentőcsomagot, amely 2014-ig hivatott "felszínen tartani" a súlyosan eladósodott államot. Németországnak mindegyik tagállamnál nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a mentőcsomaghoz, amelyet sok német állampolgár és politikus fogad el nehezen. Elemzők ráadásul attól tartanak, hogy Athénnak a megszorító intézkedések ellenére még több segítségre lesz szüksége.
A további lehetséges mentőcsomagokkal összefüggésben Merkel elmondta, hogy Európában egy ideje a mechanizmus újragondolása zajlik. "Néhány ország elfogadta a mentőcsomagot, de nem különösebben volt ínyére. Követniük kell a valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság által meghatározott feltételeket" - tette hozzá.
A német kancellár kifejtette továbbá, hogy Nagy-Britannia nagyon fontos szerepet játszik Európában, hozzátéve, hogy Londonnak hamarosan el kell döntenie, hogy mennyiben kíván részese lenni az uniónak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


