Májustól ellenőrzik a gyanúsan nagy vagyonokat
Reszkethetnek a gazdagok Romániában
A román adóhivatal május 25-e után kezdi ellenőrizni a gyanúsan nagy vagyonokat, miután lejár a 2011-es adóbevallás határideje - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség egy kormányzati dokumentumra hivatkozva.
2012.03.25 16:08MTIA bukaresti kormány 2010 decemberében döntött úgy, hogy megadóztatja a gyanúsan nagy vagyonú polgárokat, ha valós és bevallott jövedelmük között - egy adott évben - 50 ezer lejnél (11.500 eurónál) nagyobb a különbség. Romániában a költségvetési megszorítások miatt létszámstop van a közszférában, így a kormány csak tavaly év közepén hagyta jóvá annak az ötven fős ügyosztálynak a megalakítását, amely az adóhatóságon belül a gyanúsan nagy vagyonok vizsgálatával foglalkozik majd.
A Mediafax hírügynökség birtokába jutott kormányzati feljegyzés szerint az ellenőrzéseket 200-300 kirívóan gazdag polgár esetében május 25-e után kezdik meg. Az ellenőrzés során közvetett módszereket is alkalmaznak az esetleges eltitkolt bevételek felkutatására, beleértve a vagyontárgyak, ingatlanok és egyéb értékek adásvételét. Ha ebből az derül ki, hogy az illetőnek lényegesen több bevétele volt, mint amennyit bevallott, akkor a különbözetre is kifizettetik vele a 16 százalékos jövedelemadót.
Két hete az Európai Bizottság is új szabályokat javasolt a tagállamoknak annak érdekében, hogy könnyebben lehessen elkobozni a bűncselekményből származó javakat - pénzt, illetve egyéb vagyontárgyakat. Egyebek mellett megkönnyítenék a a vagyoni javak ideiglenes, megelőző jellegű befagyasztását, ha fennáll a javak eltűnésének a veszélye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06