Basescu súlyos veszélyre figyelmeztet
Több ezer tonna erősen radioaktív hulladék van magánkézben?
Traian Basescu román államfő Bukarestben vasárnap, mielőtt a szöuli atombiztonsági csúcsértekezletre indult kijelentette: több ezer tonna erősen radioaktív hulladék van magánkézben a világ 25 országában, meg kell akadályozni, hogy ez a veszélyes anyag terroristák kezére jusson.
2012.03.25 19:22MTI"A szöuli csúcstalálkozó a megfelelő válasz a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető provokációkra olyan körülmények között, amikor a nemzetek biztonságát egyaránt fenyegetik katonai és civil nukleáris kockázatok" - mondta a román államfő rendkívüli sajtóértekezletén.
Basescu kifejtette: nemcsak az atomfegyver bevetésével, illetve kifejlesztésével kapcsolatos észak-koreai és iráni fenyegetésekre kell a nemzetközi közösségnek megfelelő választ találnia, hanem azt is meg kell akadályoznia, hogy terroristák kezére kerüljön az atomfegyverek létrehozására is használható, 25 országban felhalmozott radioaktív hulladék.
A román elnök szerint az is fontos, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát az atomenergiában, amihez magas szintű és mindenkire érvényes biztonsági szabványok elfogadására van szükség.
Románia egyike a világ azon 30 országának, amely az atomenergia civil hasznosításának teljes technológiai láncával rendelkezik, a hasadóanyag bányászatától kezdődően, az érc nukleáris fűtőanyaggá való átalakításán és az erőműben való felhasználásán keresztül, egészen a nukleáris hulladék elraktározásáig.
A nukleáris biztonságról rendezendő szöuli csúcstalálkozón csak olyan országok lesznek jelen, amelyek elkötelezték magukat az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása és a nukleáris anyagok biztonsága mellett. A nemzeti delegációk mellett több szervezet - köztük az Európai Bizottság és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség - vezetői is jelen lesznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


