Németország jól zárta a tavalyi évet
Az építőipari cégek több mint felének csökkent a bevétele
A magyarországi építőipari cégek 59 százalékánál csökkent, 30 százalékánál nem változott az értékesítés nettó árbevétele tavaly - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 500 céget érintő idei év eleji felméréséből.
2012.02.22 15:50MTIAz árbevétel-arányos jövedelmezőség tovább csökkent, a válaszadók 60 százalékánál nem érte el a 2 százalékot, és az idén várhatóan tovább romlik a helyzet.
Az elvárt béremelés miatt a válaszadók 80 százaléka az idén az előző évihez képest nagyobb arányban, átlagosan 4 százalékkal kénytelen emelni a bruttó béreket. A bértömeg megtartása miatt viszont létszámleépítésre kényszerülnek az építőipari társaságok. Azoknál a cégeknél, amelyeknél a munkaerő megtartásával számolnak, a béremelést csak a jövedelmezőség rovására tudják véghezvinni, ami - a nemzetgazdaság más ágazataihoz képest - egyébként is alacsony, mindössze 2 százalékos.
A szakemberek hiánya - a beszűkült piac miatt - nem okoz problémát, de a piac élénkülésével változik a helyzet. A válaszadók az utánpótlás hiányát kifogásolták, főként a kőműves, ács, bádogos, víz- gáz- és fűtésszerelő szakmákban. A szakemberképzés és továbbképzés nehéz helyzetét fokozza, hogy ez év elejétől a szakképzési hozzájárulás nem csökkenthető sem a fejlesztési támogatásról szóló megállapodással, sem pedig a saját dolgozók képzési költségének elszámolásával. Így a cégek 58 százaléka csökkenti a saját dolgozói képzésére fordított összeget.
Az építőipari cégek véleménye szerint üzleti helyzetük összességében az idén tovább romlik, és a válság negatív hatásai ellen egyre kevesebb eszközzel tudnak védekezni.
Jól zárta a tavalyi évet a német építőipar
A forgalom és a rendelésállomány erős növekedésével zárta a tavalyi évet a német építőipar: a forgalom 12,5 százalékkal 93,4 milliárd euróra nőtt, a megrendelések 4 százalékkal növekedtek.
A növekedés azonban szinte kizárólag a magasépítési ágazat teljesítményének gyarapodásából adódott, a mélyépítésben 0,6 százalékkal esett a kereslet.
A vizsgálatba csak a legalább húsz fős építőipari cégeket vonták be. Ezekben a cégekben az alkalmazottak száma éves összevetésben 2,6 százalékkal, 734 ezerre nőtt.
Az ágazat szakmai szervezet,e a ZDB már korábban jelezte, hogy számításai szerint sok éve nem tapasztalt növekedéssel zárta a német építőipar a tavalyi évet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


