A kamara szerint
Tolnában nőtt az építőipari teljesítmény
A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által összesített adatok szerint Tolna megyében 2011-ben várhatóan mintegy 8 százalékkal nőtt az építőipari termelés.
2012.01.07 10:00MTIFisher Sándor, a kamara elnöke a TMKIK saját adatgyűjtésen, valamint az első három negyedéves NAV-adatokon alapuló becslésről elmondta: miközben országosan várhatóan 11 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye, a Dél-Dunántúlon ennél jóval nagyobb mértékű, 28 százalékos visszaesés várható. Tolna megyében ugyanakkor a beruházások értéke - a 2010-es 55 milliárd forint után - becslésük szerint 2011-ben megközelíti a 60 milliárd forintot. Miután a lakásépítések száma nem emelkedett, a növekedés elsősorban ipari beruházásoknak köszönhető - mondta a TMKIK elnöke.
Szintén növekedésről számoltak be a Tolna megyei autókereskedők; az ágazat szereplői megyei szinten mintegy harminc százalékos árbevétel-emelkedést jeleztek.
A kamarai elnök tájékoztatása szerint hat százalékkal csökkent 2010-hez képest a Tolna megyei szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma: 2011-ben 110 ezer éjszakát regisztráltak, a vendégek száma pedig várhatóan 45 ezer körül alakul.
Az első három negyedév átlagában 1,6 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, amely 45 297 fő volt, a munkaképes lakosságnak ugyanakkor csak az 52,6 százaléka volt foglalkoztatott.
Tolnában az egy főre jutó GDP az országos átlag 69,1 százaléka volt, az ipari termelés, amely értéke fejenként 1,7 millió forint, az országos átlagnak 48,8 százaléka; a dél-dunántúli megyék közül ugyanez az arány Baranyában 38,6, Somogyban 47,6 százalék volt.
Fisher Sándor elmondta: 2011-ben elsősorban a hazai piacra termelő cégeknél csökkent a megrendelés-állomány, a megye gazdasága - bár az exportra termelő cégek száma csekély -, várhatóan pozitív külkereskedelmi mérleggel zárja az évet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


