Bajban a kis létszámú vállalkozások
Könnyen bedőlnek a Pest megyei építőipari cégek
Pest megyében elsősorban a tőkeszegény kis- és középvállalkozások, azon belül főként az építőipari cégek ellen indul a legtöbb felszámolási eljárás.
2012.02.14 19:23MTIMizerák Juditnak, a Budapest Környéki Törvényszék felszámolási csoportjának vezetőjének közlése szerint tavaly 3450 felszámolási eljárást kezdeményeztek a megyében, jelenleg több mint 4600 ilyen üggyel foglalkoznak a törvényszéken. A térség körülbelül 85 ezer gazdasági társasága közül jellemzően a tőkeszegény, kis létszámot foglalkoztató vállalkozások kerülnek bajba, de több, jelentős tőkével rendelkező építőipari cég is küzd a talpon maradásért - tette hozzá a csoportvezető.
Pest megyében az állami, illetve önkormányzati kifizetések nehézkessége miatt az építőipar a legveszélyeztetettebb ágazat; e cégek anyagi helyzetére jellemző, hogy a hitelezők már néhány tízezer forintért is felszámolási eljárást kezdeményeznek - magyarázta Mizerák Judit.
A múlt év végén megújult csődtörvény (amely szerint csak 200 ezer forint fölötti tartozás esetén indítható felszámolási eljárás) enyhítheti a bírák munkaterheit, azonban az idén márciusban, majd a nyár folyamán hatályba lépő módosítások csak az informatikai fejlesztések után gyorsíthatják az ügymenetet - mondta a felszámolási bírák véleményét tolmácsolva a csoportvezető.
Az új szabályozás miatt egy ideig mindenképpen szaporodnak a bírák adminisztrációs, ellenőrzési, illetve adategyeztetési teendői, így lassulhatnak az eljárások - mondta a Budapest Környéki Törvényszék felszámolási csoportjának vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


