Durvább gazdasági szankciók következnek
Bekeményít Irán ellen az EU
Egy név nélkül nyilatkozó uniós diplomata közölte: Irán elleni olajembargóról, valamint az iráni központi bank elleni korlátozó intézkedésekről döntenek a jövő hétfőn Brüsszelben tartandó tanácskozásukon az EU-országok külügyminiszterei.
2012.01.19 18:24MTIElmondása szerint egyelőre nincs végleges egyetértés abban, hogy az olajembargót illetően hány hónapos átmeneti időszakot írjanak elő a döntés életbe léptetése előtt. Franciaország eredetileg azt javasolta, hogy ez csak egy hónap legyen, Görögország azonban - amelynek gazdasága nagy mértékben függ az iráni olajszállításoktól - 12 hónapot szeretett volna kikötni. Elképzelhető - vélekedett a forrás -, hogy végül hat hónapban állapodnak meg.
Az olajembargó uniós vélekedések szerint nagyon érzékenyen érintené Iránt, amely mindmáig dacol a nemzetközi közösséggel, és nem hajlandó hathatós nemzetközi felügyelet alá helyezni nukleáris programját. Teheránban tagadják azon gyanúk megalapozottságát, hogy az iráni program nem békés célokat, hanem atomfegyver előállítását célozza.
Az átmeneti időszakra azért lesz szükség, mert az uniós országoknak fel kell készülniük az embargó nyomán kieső iráni kőolaj pótlására. Ez - mondta egy uniós diplomata - a legkézenfekvőbb módon Szaúd-Arábiától várható. Az illető nem tagadta azonban, hogy az embargó miatt így is fel fog menni valamelyest a kőolaj világpiaci ára.
Irán - uniós megítélés szerint - úgy törekszik elkerülni a várható olajembargó hatását, hogy Japánnak, Dél-Koreának, Indiának, illetve Kínának adna el több kőolajat.
Az embargós döntésről készülő EU-tervezetben várhatóan felülvizsgálati záradék is helyet kap, vagyis az unió elállhat az embargótól, ha Iránnal megállapodás születne a nukleáris programot illetően.
A másik várható döntés az iráni központi bank Európában elérhető javainak zárolására, a bankkal való ügyletek megtiltására vonatkozik majd. Kivételt a tervek szerint csak a humanitárius célú pénzügyi tranzakciók lebonyolítása, illetve a már korábban megkötött ügyletek realizálása képezhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


