Az új vezető személyétől függ a hitelminősítés
A piacok kívánsága szerint kell kormányfőt választania Japánnak
A Daiwa Securities Capital Markets egyik vezető szakértője szerint ha nem a piacnak tetsző új személy kerül a japán kormányfői székbe, akár egy fokozattal is gyengíthetik az ország adósi besorolását a szigetország hitelminősítői.
2011.08.26 09:11MTIKan Naoto japán miniszterelnök pénteken hajnalban jelentette be, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, ami egyúttal azt is jelenti, hogy távozik a kormány éléről. A kormányfő pártja, a balközép Japán Demokrata Párt (PDJ) hétfőn dönt új vezetőjéről, akit várhatóan kedden miniszterelnöknek is megválasztanak.
A Rating and Investment Information (R&I) máris jelezte, hogy ronthat Japán "AAA" adósi besorolásán az év végéig, ha az új kormányfő nem tesz hathatós lépéseket a hatalmas költségvetési hiány mérséklésére, az ország növekvő eladósodásának a megállítására.
Kan Naoto azután jelentette be lemondását, hogy a japán parlament elfogadta a fukusimai atomkatasztrófa utáni újjáépítés költségeit fedező kormánykötvények kibocsátását, valamint a megújuló energiák fokozottabb használatáról szóló javaslatot.
A miniszterelnök e két törvény elfogadásától tette függővé lemondását és attól, hogy módosítják a költségvetést, hogy finanszírozni tudják a kárelhárítást a fukusimai katasztrófa után. Ezt a parlament még júliusban megszavazta.
A 64 éves politikust - aki alig több mint egy évig volt miniszterelnök - kemény bírálatok érték amiatt, hogy kormánya nem képes megbirkózni az országot sújtó márciusi kettős csapás, a földrengés előidézte szökőár és az azt követő atomkatasztrófa következményeivel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


