Egy szakszervezet szerint elég volt
Felszámolási eljárás indulhat az Electro World ellen
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt fontolgatja, hogy felszámolási eljárást indít az Electro World ellen.
2011.08.25 17:09MTIA KASZ a közleményben emlékeztet: mára már egy sem maradt az Electro World áruházakból, és a sorra bezáró üzletek miatt megszűntek a munkahelyek. Eltűnt a cég vezérigazgatója, a dolgozók fizetés és végkielégítés nélkül maradtak, de a munkaviszony megszüntetésének keretei is rendezetlenek - hangsúlyozza az érdekképviselet.
Hozzáfűzi: idén februárban kéthavi türelmi időt kért a cég vezetése a béremelésre, de ez azóta sem történt meg. A fizetés késve, és – banki átutalás helyett – készpénzben érkezett. A dolgozók emellett fél éve nem kapják meg – a szerződésükben egyébként szereplő – étkezési utalványt sem, sőt, minden alkalmazott béréből levonták a szakszervezeti díjat, ami máig nem érkezett meg az érdekképviselet számlájára - jegyzi meg a KASZ.
A fennálló helyzetet súlyosbítja, hogy a cég nem hajlandó kiadni a munkaviszonnyal kapcsolatos iratokat, ami nélkülözhetetlen egyrészt az elhelyezkedéshez, másrészt a munkanélküli segélyre bejelentkezéshez. A KASZ kiemeli, hogy utóbbi esetben különösen sürgős az iratok megléte, "hiszen aki most nem jelentkezik a segélyre, szeptembertől lényegesen rosszabb feltételekkel teheti meg".
Az érdekképviselet hangsúlyozza, hogy a rendelkezésére álló valamennyi jogi eszközt megmozgatja annak érdekében, hogy az Electro World munkavállalói megkapják a törvényes javadalmazásukat és a munkaviszony megszűnését igazoló dokumentumaikat. Emellett minden segítséget megad a munkavállalóknak ahhoz, hogy megindítsák a felszámolási eljárást a cég ellen.
Az Electro World Kft. februárban kért csővédelmet, de a Fővárosi
Bíróság illetékesség hiányában elutasította ezt. A társaság a döntést megfellebbezte az ítélőtáblánál. A kft. már március végén ideiglenes fizetési moratórium alatt állt, ami Nagy Károly András, az Electro World cégcsoport vezetőjének akkori közlése szerint a csődvédelmet megelőző lépés.
A NAV július 11-én tartott házkutatást az Electro World központjában, az egyik bűnügyi portál értesülése szerint azért, mert a cégcsoportnál több százmilliós adócsalás gyanúja merült fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


