Elsőképp kudarcot vallottak
Vasárnap este próbálkoznak ismét a Progressz ISS-re való rákapcsolásával
A földi irányítás végleges döntése nyomán vasárnap este közép-európai idő szerint 6 órakor körül próbálkoznak meg ismét azzal, hogy a Progressz M-06M jelzésű orosz teherűrhajót rákapcsolják a Nemzetközi Űrállomásra.
2010.07.04 14:58MTIAz első dokkolási kísérlet pénteken kudarcot vallott. A 2,6 tonna szállítmánnyal - egyebek között élelmiszerrel, vízzel, oxigénnel, üzemanyaggal, különböző műszerekkel és digitális videokamerával - megrakott űrhajó szerdán startolt Bajkonurból, és már útközben is jelentkeztek problémák, háromszor kellett korrigálni a pályáját.
A dokkolási kísérlet közben Alekszandr Szkvorcov, az űrállomás parancsnoka arról tájékoztatta a Moszkva melletti Koroljovban működő repülésirányító-központot, hogy a Progressz irányíthatatlanul forog és távolodik az állomástól. Vasárnap megint csak először automatikus vezérléssel próbálkoznak. Ha ez nem sikerül, akkor Szkvorcov vagy a fedélzeti mérnök, Mihail Kornyijenko igyekszik kézi vezérléssel a teherűrhajót a Föld körül hozzávetőleg 350 kilométeres magasságban keringő űrbázishoz csatlakoztatni.
A földi irányítás szakemberei szombaton úgy módosították az űrállomástól 2 kilométerre került Progressz pályáját, hogy a teherűrhajó visszafordulva elérje úti célját.
A Nemzetközi Űrállomás történetében eddig egyszer sem fordult elő, hogy a legénység ne tudott volna kézi irányítással csatlakoztatni egy teherűrhajót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


